Belföld

Rétvári: Köszönöm a megerősített bizalmat!

Tisztelt Választópolgárok!

Ezúton is köszönöm, hogy kitüntettek bizalmukkal, és újraválasztottak országgyűlési képviselőjüknek árpilis 3-án. A döntés súlyát mutatja, hogy mind a részvétel, mind a támogatás mértéke kiemelkedően magas volt. Az 55,5%-os végeredmény sok ezer szavazattal több, mint négy éve.

 Képviselőként mindig a magyar nemzet érdekeit fogom szem előtt tartani, és a választókörzet minden polgáráért fogok dolgozni. Nekünk Magyarország az első, nekem a Váci és Szobi Járás lakói a legfontosabbak. Innentől már nem a pártpolitika számít, hanem a közös célok.

 Köszönöm azoknak, akikkel az elmúlt években is együtt dolgozhattam az itt élőkért, velük együtt sikerült 78 milliárd forintnyi forrást a helyben élők javára fordítani. A következő négy évre sem kisebbek a terveink.

 A legfontosabb most megvédeni Magyarország békéjét is biztonságát, lépéseket tenni a rezsiárak emelkedése ellen, a benzinár emelkedése ellen, a kamatok emelkedése ellen, melyek a háború miatt minden európai országos sújtanak.

 Rám továbbra is számíthatnak, aktív képviselői munkával kívánom megszolgálni az újbóli és kiemelkedő bizalmat!

Rétvári Bence

Még szintén érdekelheti...