Közlekedés

Tervek a közlekedési dugók enyhítésére

A Speciálterv Építőmérnöki Kft. készíti elő a 2-es főút és három körforgalom fejlesztését Dunakeszin

A fővárosi agglomeráció szinte minden településén nagy az igény a különböző infrastruktúra-fejlesztésekre, az úthálózatot fejlesztő cikkek iránt pedig kiemelkedően nagy az érdeklődés – írja a magyarepitok.hu.

Most is egy ilyen beruházásról adnak hírt: Dunakeszi torlódásairól hírhedt útszakaszán, a 2-es főút Szent István utca és Pallagi utca közötti részen indított fejlesztési projektet a NIF Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő Zrt., illetve külön alprojektként a város Auchan áruháza közelében is dolgozhatnak majd egy körforgalmon.

Az uniós közbeszerzési értesítő közleménye szerint kiválasztották a legjobb ajánlattevőt a szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére, valamint a szükséges engedélyek megszerzésére. Ez a Speciálterv Építőmérnöki Kft., akik mintegy 140 millió forint értékben dolgozhatnak több különböző tervezési és ehhez kapcsolódó feladaton.

Dunakeszi két külön pontja is fellélegezhet

A leírás szerint két meglévő körforgalmú csomópont (a Szent István utcai és a Pallag utcai) és a két csomópont között meglévő 2×1 forgalmi sávos 2-es főút megközelítőleg 1 km-es szakaszát, illetve az M0-s autóút dunakeszi Auchan csomópont keleti körforgalmát is fejlesztik.

A projektre a győztes Speciálterven kívül még a fővárosi Constreal Kft., a szintén budapesti Via Futura Kft., illetve a kecskeméti Vonalvezető Kft. is pályázott.

A fejlesztéssel kapcsolatban Dióssi Csaba polgármester, a Dunakeszi Postnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a közlekedési gondok enyhítésének elősegítése érdekében a városi önkormányzat saját költségén már 2016-ban elkészíttette az engedélyezési és kiviteli terveket, amely építési engedélyt is kapott azzal a céllal, hogy amint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
(NIF Zrt.) forrást biztosít rá, el is kezdődhet a bővítés. Azonban a NIF Zrt. úgy döntött, hogy újraterveztetik a fejlesztést, de ehhez alapul veszik a már kész terveket. Néhány hónapot biztosan igénybe vesz majd ez a folyamat – vélelmezi a polgármester.

Dióssi Csaba azt is elmondta, hogy a kiviteli tervekkel egy időben a város déli részén fekvő két körforgalom közti 2-es főúti szakaszra vonatkozó közúti biztonsági auditjelentést is elkészítették. E szerint az érintett szakasz átlagos napi forgalma 15 289 jármű. „A csúcsforgalomban óránkénti 1623 járművet számoltunk, amely alapján a 2×1 forgalmi sávval rendelkező útszakasz forgalma már 2016-ban túllépte a megfelelő kategória felső határát, de még eltűrhető nagyságú volt. Ezek a számok mára tovább nőttek, a rengeteg autó a teljes agglomerációban közlekedési problémákat okoz. A tervezett fejlesztés várhatóan nem jár forgalomátrendező hatással, viszont gyorsítja a várost Budapest irányba elhagyó autósok áthaladását” – jelentette ki Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere.

Még szintén érdekelheti...