Sport

Vácduka lesz a Nemzeti Vágta előfutamainak következő állomása

Június 11-én, szombaton Vácdukán mérkőznek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. A település idén harmadszorra rendez Elővágtát. Az esemény fővédnöke Rétvári Bence, országgyűlési képviselő.

Hétvégén ismét fergeteges lovas ünnep várható, hiszen a III. Vácdukai Vágta és Falunap keretében számos érdekes program várja majd az érdeklődőket Kővágó településrészen. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mond Makkos László polgármester.

A megnyitót követik majd az izgalmas kishuszár és felnőtt előfutamok. A felnőtt kategóriában Vácduka képviseletében Scvarzenbart Bálint indul majd, aki a korábbi években sikerrel jutott tovább a budapesti döntőbe. Édesapja, Scvarzenbart József is a mezőny versenyzője lesz, valamint új tehetségek is megmérettetik magukat a vácdukai pályán.

Ezután többek közt lovas hagyományőrző előadások, bűvész bemutató és néptánc műsor, kézműves vásár, népi játszótér és tombola is színesítik a programot. Este a Varga Miklós Band koncertjét élvezheti a közönség. A Vácdukai Vágta döntő futama 16.30-kor várható, amely után kiderül, kik képviselhetik településüket a budapesti Nemzeti Vágtán, október 1-jén és 2-án.

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

Még szintén érdekelheti...