Belföld

Rétvári Bence: Idén megduplázódhat az illegális migráció

„A napokban átlépi az illegális határátlépők száma a százezret. Idén már több mint 97 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok, míg tavaly eddig időarányosan csak 42 ezret. Ez azt jelenti, hogy idén megduplázódhat az illegális migráció a tavalyi számhoz képes, pedig a tavalyi is két és félszerese volt a tavaly előttinek” – írja közösségi oldalán Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője.

Miközben egész Európa teljes figyelmét leköti az ukrajnai háború, és az országok a háború által okozott gazdasági válság következményeit próbálják kezelni, addig az illegális migráció veszélye egyáltalán nem múlt el.

Sőt, az év második felében az energiaválság és az élelmiszer-áremelkedések miatt még ennél a növekedési ütemnél is nagyobb gyorsulás várható. Ez azt jelenti, hogy a déli határ védelmét ősszel tovább kell erősíteni. És itt lenne az ideje, hogy Brüsszel érdemi részt vállaljon az EU külső határainak védelmi költségeiből, és erejét ne a kvótajavaslatok újbóli előterjesztésére fordítsa” – hangsúlyozza bejegyzésében Rétvári Bence.

A Fidesz-KDNP politikusa ebben a témában a parlament hétfői ülésén is felszólalt.

Forrás: Rétvári Bence Facebook-oldala

Még szintén érdekelheti...