Kultúra

XV. Zeng a lélek fesztivál – Éjjel kettőig táncoltak és énekeltek a fótiak

Az első 14 Zeng a lélek népzenei és néptánc fesztivál már kellően megismertette magát s nem csak Pest megyében. Mégis a vírusmizéria miatt csak két év kihagyás után sikerült megtartani a XV. rendezvényt június 11-én. Persze másutt sem voltak hasonló események az utóbbi időkben, így nem csoda, hogy a népzene és néptánc szerelmesei kellően kiéhezetten jöttek a hívó szóra. Olyan tömeg jött el Fótra, a szokott helyszínre, mint talán még soha, s az éjféli zárással hirdetett rendezvény sikerét jelzi, hogy miután a hangosítás megszűnt, a kitartóbbak éjjel fél kettőig ropták a körtáncokat boldog mosollyal az arcukon Bólya Dani és baráti zenészei fáradhatatlan muzsikájára.

Dr. Vass György polgármester a rendezvény ünnepélyes megnyitásakor az alábbiakat emelte ki beszédében:

„Mint tudjuk, az országos táncház-mozgalom idén ötvenedik születésnapját ünnepli. Nemzetközileg is elismert, hiszen 2011-ben az UNESCO a legjobb megőrzési gyakorlatnak nyilvánította a táncház módszert, a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modelljét.

A fóti táncháztalálkozó, a „Zeng a lélek” fesztivál városunk kiemelt helyi értéke, Fót Város Önkormányzata ezért is támogatja.

Szervezője egy baráti közösség, a „Zeng a lélek” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület. Évről évre rangos rendezvénnyel mutatják be – élő népművészetünk hihetetlen gazdag tárházát, a Kárpát-medence népzenéjét, táncait – helyi, környékbeli, határon túli, továbbá a hazai legkiválóbb előadókkal.

Azt gondolom, a hagyományőrzés, a múlt értékeinek gondozása nem egy nosztalgia, nem egy emlékezés. Az a célja, hogy ezek a maradandó értékek beépüljenek mai életünkbe, életérzést, örömet nyújtsanak, és mindenekelőtt biztosítsák nemzeti kultúránk fennmaradását.

A Zeng a lélek Egyesület misszióját Csoóri Sándor szavaival tudom legjobban érzékeltetni: ’…eddig parasztságunk őrizte egyedül a századokon átnyúló hagyományt, a mostani időktől kezdve az értelmiségieknek kell átvállalniuk ezt a föladatot.”

Fellépő népzenészek, énekesek, táncosok széles tárházát mutattak be népzenénkből és táncainkból óvodás-, iskolás- és persze felnőtt csoportok, például Dunakesziről, Fótról, Veresegyházról, Óbudáról. Kiemelt fellépőnk volt Paár Julcsi, aki egyórás Kerekerdő címmel mesekoncertet tartott nemcsak gyermekek örökére. Sokan várták elmaradhatatlan fellépő művészünket, Berecz András ének-mesemondónkat, aki most is lenyűgözte népes hallgatóságát. Igazán remek erdélyi muzsikával és látványos táncokkal kedveskedett a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes, akik hozták magukkal a TV tehetségkutató műsorában megszeretett Szejke – Barka énekes testvérpárt is.

A Parókia árnyas fái alatt 20 sátor adott lehetőséget a gyerekeknek kézműveskedésre. Volt nemezelés, bőrözés, sámli készítés, ékszerkészítés lószőrből, horgolás, kötélverés, fejtörésre alkalmas elmés ördöglakatok nyitogatása, s számos egyéb hasznos és kellemes időtöltésre lehetőség.

Mivel a rendezvényt a Fóti Önkormányzat támogatásával tartottuk, így természetesen a részvétel minden látogatónak ingyenes volt.

Windhager

Fotó: Veréb József, Windhager Károly

Még szintén érdekelheti...