Sport és turizmus

Hazánk egyik legszebb dunai pihenőhelye – újabb fejlesztések a dunakeszi szabadstrandon

Szerdán már kora délelőtt folyamatosan érkeztek a fürdőzők, a napimádók a dunakeszi Duna-parti szabadstrandra, melyet benépesítettek a Dunakeszi Kajak Club fiatal versenyzői, akik Rasztotzky János vezetőedző irányításával dunai edzésen vettek részt. Nagyon kedvelt a szabadtéri pihenőhely, melyet a város önkormányzata folyamatosan fejleszt. Mint azt a szerdai sajtótájékoztatón megtudtuk az újabb fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan lehetőség nyílik vízi- és sporteszközök bérlésére, kiépül a taktilis vezetősáv, biztonsági kamerákat helyeznek el, lesz kerékpáros szervizoszlop, és tovább fejlesztik a zöldfelületet is.

Dióssi Csaba polgármester, Tuzson Bence országgyűlési képviselő és Csoma Attila, a körzet önkormányzati képviselője adott tájékoztatást az aktuális fejlesztésekről.

Dióssi Csaba elmondta, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program pályázaton évről évre részt vesz a város, és bár ezt a pályázatot eredetileg a balatoni strandok fejlesztésére hozták létre, de az eredményes pályázati tevékenységüknek köszönhetően Dunakeszi is forráshoz jutott.


A sikeres pályázatnak köszönhetően 29,93 millió forint állami támogatásból az önkormányzat megteremti a vízi- és sporteszközök bérlésének lehetőségét, amelyekhez mentőmellényt is biztosít, biztonsági kamerákat és kerékpáros szervizoszlopot telepít a strand területére, valamint fejlesztik a zöldfelületet. A gyepfelület felújítása már elkezdődött, amelynek folyamatos vízellátásáért öntözőrendszert építenek ki.

A vízi- és pihenőeszközök között megtalálhatóak lesznek kajakok, kenuk, SUP-ok és napozóágyak is – ezek beszerzése már folyamatban van. Itt jegyezzük meg, hogy a SUP hazánkban is egyre népszerűbb sportág, melynek két világbajnoka is a Dunakeszi Kajak Club színeiben versenyez.

Mint elhangzott korábban is sikerrel pályázott már a város. A nyert összeget önrésszel kiegészítve készült el többek között a mosdó, a stégek – tette hozzá a polgármester. Kiemelte: a gyengén látóknak taktilis sávokat helyeztek el, ezzel is segítve a parton való tájékozódásukat.

Fontos információ, hogy a fejlesztés ellenére nem változik a strandhasználat, továbbra is ingyenes a strandolás.

Csoma Attila szerint érdemes kiemelni, hogy plusz egy vendéglátó egység nyitott meg a parton, amely kifejezetten a kutyás strand mellett épült. Az új vendéglátó egység különlegessége, hogy a kutyával érkező vendégeket is kiszolgálják.

A területen egyébként strandfelügyelet is működik. Az ő feladatuk elsősorban az, hogy a „gazda vigyázó szemével” jelezzék, ha valamire szükség van. Például gyakoribb szemétszállítás, játszóeszköz megjavítása, stb. De ők azok, akik megkérnek mindenkit a szabályok betartására is.

Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője elmondta: nagy öröm látni, hogy a néhány éve megnyílt szabadstrand folyamatosan fejlődik, kínálatával igyekszik kiszolgálni a lakosság igényeit. „Az elmúlt öt évben a Duna magyarországi szakaszának egyik legszebb pihenőhelye lett ezt a partszakasz.” Újságírói kérdésre elmondta, hogy Gödhöz – az ugyancsak hivatalos dunai szabadstrandhoz – képest Dunakeszin a városvezetés jobban kihasználja a helyi adottságokat. „A dinamikus fejlődésnek az a titka, hogy jómagam és a dunakeszi önkormányzat az olyan igényeket elégítik ki, amik az itt élőkben fogalmazódnak meg. Gödnek még fejlődnie kell ahhoz, hogy nyomába érjen Dunakeszinek” – tette hozzá a képviselő.

A dunakeszi szabadstrand népszerűségét jól mutatja, hogy a hétvégi kánikulai melegben több százan kerestek enyhülést a Duna hűsítő vizében, pihentek az árnyas fák alatt, akik között jó néhányan voltak, akik a fővárosból érkeztek, melyről itt írtuk.

Forró nyári hétvége

Még szintén érdekelheti...