Kitekintő

A váci Szaniszló Róbert sajtófotós egy, a Roland Garros-on készült felvétele bekerült az elmúlt 40 év legjobb sportfotói közé

A Covid-világjárványból felépülőben idén újra berobbant a sportélet, végre minden eseményen lehetnek nézők, no meg médiamunkások is szinte korlátozás nélkül. A váci
illetőségű, már nemzetközi hírű fotóriporter, Szaniszló Róbert ugyancsak nagy lendülettel vágott bele újra a munkába, legutóbb a Forma1 francia nagydíján, illetve a múlt hét végén a sorozat magyar futamán kereste a legmegfelelőbb látószögeket.

Fotó: (c) Robert Szaniszló / FPA

– Gondolom, nehéz időszak volt az elmúlt két év, hogy vészelte át? – kérdeztük a fotóriportert.

– A pandémia azt gondolom mindenki számára egy megterhelő időszak volt. Hirtelen az egyik napról a másikra bezárult minden és a lehetőségek is. Minden bizonytalanná vált. Én személy szerint a családomra és a sportra koncentráltam. A sport mindig segít átvészelni a nehéz időszakokat és nem mellesleg még egészséges is. Már a tavalyi évben voltak nyitások, de durva volt látni a teljesen üres lelátókat és stadionokat. A fokozatos nyitással a nézők is lassan, de visszatérhettek. Így ezen időszakban már volt jó néhány futballmérkőzésem, divatbemutatóm. Ezen időszakban sikerült három önálló kiállítási felkérésnek eleget tennem: az első nagy kiállításom Szófiában volt, a Magyar Kulturális Intézet (ma Liszt Intézet) meghívására, itt sport témában mutattam be eddigi kiemelkedő fotóimat és tartottam előadást egy ottani fotós körnek. A második kiállításom már itthon volt Budapesten, ahol a Hegyvidék Kulturális Szalon meghívására állítottam ki fotóimat „Ez a Divat” címmel, itt ugyebár divatbemutatókon készült riport képeim voltak láthatóak, két személyes tárlatvezetést is tartottam az érdeklődőknek. A harmadik és a tavalyi évben az utolsó kiállítás Vácon volt a Váci Nyár keretein belül, a művelődési központba tudtam „hazahozni” divatfotóimat. Így azt gondolom, hogy az elmúlt időszakot is sikerült tartalmasan eltölteni és bemutatni eddigi munkásságomat a nagyközönség számára itthon és külföldön egyaránt.

Fotó: (c) Robert Szaniszló / FPA

– Az idei év viszont egy nagy újbóli berobbanás, milyen kiemelhető feladatok találták meg eddig?
– Azt látni kell, hogy „újbóli berobbanás” azért fotós körökben még koránt sincs. Vannak enyhítések, de azon fotósoknak, akik a pálya mellett dolgoznak, még a mai napig sok esetben szigorú előírásoknak kell megfelelniük, hogy azokat betartva ott lehessenek egy adott eseményen. De igen, idén már azért több divateseményen, futballmérkőzésen, tenisz és Formula 1 versenyen sikerült részt vennem.

Fotó: (c) Robert Szaniszló / FPA

– A tenisz szenvedélyéről már nyilatkozott korábban, ez valamiféle családi indíttatás, ebben a sportágban milyen top-kategóriás tornákon fotózott eddig akár korábban, akár csak az idén?
– Igen, ezt mindig kiemelem, hogy édesapám teniszedző is, így már korán, gyerekként kapcsolatba kerültem ezzel a sportággal. Bár magam inkább a gördeszka felé vettem az irányt, azért a tenisz iránti szeretetem és szenvedélyem megmaradt, de inkább a másik oldalon, az objektíven keresztül figyelem és örökítem meg a nagy pillanatokat. Így hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt részt veszek, legyen az WTA Hungarian Grand Prix, Laver CUP, Roland Garros és még sorolhatnám.
– Ám szenvedélye a Forma1 is, ahol ugyancsak bekerült abba az úgymond elit fotós körbe, akik szinte bárhova odaférkőzhetnek. Hogy érzi magát ebben a világban, hogy kell ezt elképzelni az ön szemszögéből?
– Ez egy nagyon zárt világ. Ennyi év után is még csak ismerkedem a szokásokkal, habár azért sikerül szerencsére jó néhány barátságra is szert tennem. De itt azt kell, hogy mondjam, mindig érik az embert meglepetések. Ez egy hatalmas „showbusiness”, ahol nincs megállás. Persze közel lehet az ember a sztárokhoz, celebekhez, pilótákhoz, de a gépezet folyamatosan pörög és én örülök minden alkalomnak, ha sikerül ezekből elkapni pár jó pillanatot és megmutatni másoknak.


– Mondhatni, hogy lelkes váci lokálpatrióta, például a Forte Fotóklub Vác tagságát sem hanyagolja, van, hogy évente több alkalommal vetített képes, kulisszatitkos előadásokat tart. Gondolom, valamikor ősszel ezúttal is tervez ilyen beszámolót?
– Igen, valóban nagyon szeretek itt élni és mindig ide is térek haza egy-egy hosszabb út után. Mindig örömmel teszek eleget váci felkéréseknek, megkereséseknek, bár sokszor azt tapasztalom, hogy a fotókiállítások keveseket vonzanak és nincs körülöttük nagy érdeklődés. Remélem, sikerül ezen változtatni a jövőben. Idén is tervezek előadással egybekötött élménybeszámolót a fotóklub berkein belül, ahova már előre is nagy szeretettel invitálok minden érdeklődőt. A téma természetesen a fotó, mely az elmúlt időszakot hivatott majd közelebb hozni az érdeklődők számára.
– Önálló, nagyszabású kiállítás, önálló album megjelentetése nem szerepel a tervek között?

– Ahogy korábban említettem, az előző évben volt három kiállításom is különböző helyeken. A közeljövőben nincs tervben, de minden felkérésnek szívesen eleget teszek, ha időm engedi és van rá érdeklődés. Örömmel mondhatom viszont, hogy az idei évben beválasztották az egyik, Roland Garros-on készült sportfotóm a „40 év legjobb sajtófotói” közé, úgy gondolom, ezzel váciként nem csak a magam számára, de városomnak is elismerést szerezve. Ennek fényében csak buzdítani tudok mindenkit, hogy járjon kiállításokra, tágítsa ismeretét és látásmódját, hogy ezáltal is gazdagodhasson ismeretekben, élményekben.

Ribáry Zoltán

További fotók, információk: https://robertszaniszlo.com


Még szintén érdekelheti...