advent

Fellobbant az első adventi gyertya fénye a Casalgrande téren

Az adventi vásár és a város karácsonyfája idén is a Casalgrande téren várja ünnepi ráhangolódásra a dunakeszieket, akik – noha a kényszerű takarékosság miatt jóval kevesebb kulturális és zenei programot élvezhetnek – a közös gyertyagyújtás, az óvodások kedves műsorának szívet melengető élményével, az egyházak képviselőinek lélekemelő gondolataival feltöltődve készülődhetnek az emberiség nagy ünnepére, Jézus Krisztus születésére. Az adventi koszorún az első gyertyát Petriné Chikán Katalin evangélikus lelkész lobbantotta fényre.

Advent első vasárnap délutánján sokan látogattak ki az ünnepi díszbe öltöztetett Casalgrande térre, ahol az önkormányzat jóvoltából a Dunakeszi Programiroda munkatársai, Nyíri Márton alpolgármester és három önkormányzati képviselő, Szabó József egyházügyi tanácsnok, Seltenreich József és Csoma Attila a dunakesziek nagy örömére és meglepetésére bejglivel és szaloncukorral ajándékozták meg az ünnepi gyertyagyújtásra érkezőket.

A hatalmas LED-fal előtt elhelyezett színpadon a körzet önkormányzati képviselője, Seltenreich József rövid ünnepi köszöntője után az Alagi Tagóvoda kicsinyeinek kedves műsorával kezdetét vette az adventi várakozás idei ünnepi rendezvénye.

Petriné Chikán Katalin evangélikus lelkész adventi köszöntőjében a szeretet és az egymás iránti megbecsülés jelentőségét fogalmazta meg: „Amit kapunk Istentől, amilyen drágának ő tart bennünket, ahogyan szeret minket, úgy próbáljuk mi is szeretni a másikat!”

Gyökössy Endrétől, a szeretet aranyáról írt gondolatainak felidézésével folytatta beszédét: „Hogyan tehetjük 365 napossá a karácsonyt, a szeretet ünnepét az életünkben? Ha merjük kimutatni a szeretetünket, mondani, tenni egy mozdulattal, egy mosollyal, egy virággal. A szeretet ajándék értékét soha sem az ára teszi becsessé, drágává. A szeretet aranyától lesz igazán királyi ajándékká. Ezt kapta Jézus az aranyban. Ezt adhatjuk mi arany nélkül, mosolyban, aranyozott szívvel.” Ezt jelenítették meg itt a gyermekek – idézte a jelent, majd így folytatta: Amikor a kis Jézushoz elérkeztek a napkeleti bölcsek, a három ajándék közül egy, amit vittek, az arany volt! Így értékeljük most a karácsonyi adventi üzenetben az idézetből a szeretet aranyát, ami örökké kell, hogy tartson. Pont azért, mert Istentől kaptuk, Istentől tanultuk a szeretetet, és mi is ezt adjuk tovább – hangzottak Petriné Chikán Katalin szavai, aki megfogalmazta a tér közepén emelkedő fenyőfa imáját, melynek egyszerűségét emelte ki az arany örökkévalóságával együtt: „Istenem, te úgy ismersz engem, ahogy megalkottál, egyszerűnek és örökzöldnek. Emberek kezébe adtál, hogy ragyogó lehessek a koszorú gyertyái és a karácsonyfa fényei között. Hirdetem mindennap az örökzöld karácsonyi valóságot az embereknek, hogy aki az Örökkévalóban bízik, az örökké élni fog.”

Petriné Chikán Katalin evangélikus lelkész az ünnepi beszéd után a dunakesziek sokaságának jelenlétében az adventi koszorún lángra lobbantotta az első gyertyát, melynek fényessége megtöltötte szeretettel az emberek szívét.

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...