rendőrség

Átadták a Váci Rendőrkapitányság több mint 400 millió forintból felújított épületét

November 29-én, kora délután adták át ünnepélyes keretek között a Váci Rendőrkapitányság több mint 400 millió forintból felújított épületét. Az eseményen – melyen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője mondott beszédet – megjelent dr. Bolcsik Zoltán, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Kovács István r. vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes, dr. Nagy László r. dandártábornok, Pest megye rendőrfőkapitánya, Marton Zsolt váci megyéspüspök, Kiss Zsolt, Vác alpolgármestere, a Váci Rendőrkapitányság korábbi vezetői, a térség polgármesterei, a szobi és a váci járás vezetői.

Az ünnepi rendezvényen Rétvári Bence beszéde kezdetén örömét fejezte ki, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) pályázatán elnyert pénzügyi támogatásnak köszönhetően kívül, belül megújult, korszerűbb, energiatakarékosabbá vált a rendőrkapitányság épülete. Ez nemcsak egy esztétikai megújítást jelentett, hanem új hőszigetelést is kapott az épület mind az oldalán, mind pedig a tetőzeténél. Ott is 12 centiméteres hőszigetelő réteget helyeztek fel – emelte ki az államtitkár.

A felújítás szakmai részleteinek ismertetésekor elmondta: „Összesen 307 darab nyílászárót cseréltek ki, a külső nyílászárókat háromrétegű üvegezéssel látták el. Megújult a kapitányságnak a főbejárata, kicserélték az összes lámpatestet energiatakarékos LED-izzókra. A használati meleg vizet az épület tetején elhelyezett napkollektorok is biztosítják a felújítás révén, 116 napelemtáblát szereltek fel, 186 darab korszerű termosztatikus szelepet cseréltek ki és helyeztek el a fűtőtestekre, a radiátorokra” – húzta alá Rétvári Bence, aki hozzátette: A KEHOP pályázaton elnyert 375 millió forintot a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság saját forrásból 40 millió forinttal egészítette ki.

Az országos és a helyi összefogás jelentőségét hangsúlyozva kiemelte: A felsoroltakon kívül a rendőrség valamennyi irodáját, a folyosót és a lépcsőházat kifestette, a folyosók lábazati mázolását elkészítette, 800 négyzetméternyi laminált parkettát helyezett le.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: az európai uniós forrás és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénzügyi támogatása mellett munkájukkal a Váci Fegyház és Börtön által kivezényelt fogvatartottak és a helyi szakképző iskola diákjai is hozzájárultak a felújítás eredményes kivitelezéséhez.  

A széles körű összefogás a közbiztonságot erősíti

„Ez a széles körű összefogás az egyik legfontosabb értékünket, a biztonságot és a közbiztonságot erősíti. Akkor, amikor válságos időszakot válságos időszak követ, akkor különösen fontos és felértékelődik mindenki számára a biztonság és a közbiztonság” – emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence az országos és a váci közbiztonságról elismeréssel beszélt. Egy nemzetközi felmerés eredményét ismertetve kifejtette: a kutató cég a világ számos országában megkérdezte az embereket, hogy mennyire érzik veszélyben a biztonságukat, mennyire érzik azt, hogy erőszak vagy bűncselekmény áldozatai lehetnek. A válaszadók szerint ez arány Németországban 15 %, Belgiumban 20 %, Franciaországban 28 %, Svédországban 58 %, ezzel szemben Magyarországon 4 %. Magyarországon sokkal inkább biztonságban érzik magukat az emberek. Köszönhető ez annak, hogy 65 %-kal csökkent a bűncselekmények száma, és ez itt Vácon még inkább köszönhető a szolgálatot itt teljesítő rendőröknek, akik közel 100 ezer ember biztonságáért felelnek. Vácon 73 %-kal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma az elmúlt 10 évben. Ez mutatja az itt dolgozóknak az elkötelezettségét” – mondta.

Vácon 73 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma

Rétvári Bence az elért eredményekről szólva kifejtette: a rendvédelemre fordított összegeket megdupláztuk, több mint 3000-rel több rendőr dolgozik ma, mint egy évtizeddel ezelőtt, 21-gyel több rendőrőrs van országszerte, mint korábban. Ehhez szükség volt arra is, hogy folyamatosan emelkedjen a rendőrök bére. Legutóbb idén szeptember elsejétől 116 ezer forinttal emelkedett minden rendőrnek a bére. A tiszthelyetteseknek átlagosan 30-44 százalékkal, míg a tiszteknek 18-25 százalékkal nőtt az illetménye. A kormány döntött a következő, bő egy év múlva esedékes újabb béremelésről is, hogy a rendőri pálya egy kiszámítható és biztos megélhetést jelentő hivatást jelentsen – hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Kovács István, rendőr vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes is a példaértékű összefogást és az új kihívásokra adott racionális megoldások jelentőségét hangsúlyozta. Példaként említette: a rendőrség előző havi energiafelhasználása az előző év október havi adataihoz képest 77 %-os megtakarítást ért el a gázenergia felhasználásában, és 20 %-os megtakarítást ért el a villamosenergia felhasználásában.

A fejlesztésekkel, felújításokkal összefüggésben elmondta: országosan 18 területi szervnél 44 helyszínen indult a KEHOP program keretében épületkorszerűsítés, ebből 22 helyszínen már be is fejeződött.

A váci rendőrök 35 településen élő 95 ezer ember biztonságáról gondoskodnak

Elismeréssel beszélt a Váci Rendőrkapitányság épületének felújításáról, melynek munkatársai 35 településen 95 ezer állandó lakhellyel rendelkező ember biztonságáról gondoskodnak. A rendőrkapitányság feladata sokrétű. Ellátja 57,3 kilométeres schengeni belső határszakasz határőri feladatait, Vácon és Márianosztrán büntetés-végrehajtási intézetek vannak, és közlekedési szempontból hangsúlyos az M2-es autóút, a 2-es számú főút, valamint a nemzetközi vasútvonal forgalma és kihasználtsága.

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...