Vác

Hajrájához érkezett a püspökváros Galamb utcai oktatási központjának kialakítása

Egy évvel a munkálatok elkezdése után mára a hajrájához érkezett Vácott a püspökség Galamb utcai ingatlanegyüttesének összesen 1500 négyzetméternyi területet érintő felújítása, melynek célja egy, a modern kor igényeinek maximálisan megfelelő oktatási-szellemi központ létrehozása.

Marton Zsolt váci megyéspüspök és Rétvári Bence országgyűlési képviselő

A helyszínen tartott sajtóbejárás bevezetéseként Marton Zsolt megyéspüspök úgy fogalmazott, hogy most ugyan még egy olyan terület ez, ahol aktív építészeti munkák zajlanak, de minden remény megvan arra, hogy február végére elkészülhet a beruházás, amelyet a magyar államtól kapott 2 milliárd forint összegű támogatás tesz lehetővé.
„Amikor püspöki titkár voltam, akkor ez a létesítmény átesett egy rendrakáson, némi felújításon és átalakításon, de valójában soha nem nyúltak komolyabban hozzá azt követően, hogy felépült, az 1768 és 1775 között készült püspöki palota kiszolgáló, gazdasági részlegeként. Időközben az állaga leromlott, mostanra pedig teljes egészében vizesedett, mikor a munkálatoknak nekiláttak, akkor látták azt a mérnök szakemberek és a kivitelezők, hogy alig van egyenes fal, és egyéb problémákra is fény derült. Magyarán, nagyon aktuálissá vált a felújítás, éspedig arra a célra, amire még az egykori elődöm, Keszthelyi püspök úr is szánta, aki azt szerette volna, hogy oktatási, szellemi központja legyen az egyházmegyének” – fogalmazott a főpásztor.

A részletekről szólva sorolta: lesz itt egy százötven főt befogadni képes, kisebb termekre is osztható konferencia-központ, lesz benne egy tévéstúdió, kápolna, ami eddig nem volt, ez egy új funkció, és egy hatszáz fő kiszolgálására alkalmas konyha is készül, ez szintén egy új szolgáltatás lesz, ahogyan a bejárati résznél kialakítandó turisztikai belépő kapu is jegypénztárral, kávézóval, szuvenírboltocskával.
Maga a megyéspüspök emlékeztetett, hogy eredetileg az idei év végére tervezték a beruházás elkészültét, de mint fogalmazott, szinte csoda, hogy a mostani, bizonytalanabbá, gazdaságilag sokkal nehezebbé vált helyzetben csupán ennyire csekély az időbeni lemaradás.
– Ez annak is köszönhető, hogy időben megkaptuk a forrást, és tavaly december elején megkötöttük a megfelelő szerződést, ezt követően pedig az építőanyagok javát már 2021-ben megvásároltuk, így az áremelések csak töredékesen érintették ezt az építő fejlesztést – zárta ismertetőjét a megyéspüspök, köszönetet mondva elsősorban az egyházmegye főépítészének, a projektvezetőnek, az alvállalkozóknak.
Kérdésre válaszolva elmondta még, hogy a kiemelt állami támogatást elnyerő, összesen 4 milliárdos átfogó projekt másik beruházása, a székesegyház felújítása is feszített tempóban
halad a közreműködő restaurátor-szakembereknek köszönhetően.

Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője így fogalmazott:
„Vác egyik legismertebb épülete a székesegyház, ami ezekben az időkben előbb belül, majd kívül is megújul, tehát igyekszünk ezt a különleges szakrális építészeti értéket még szebb állapotban átadni az utódoknak, mint ahogy megörököltük. Ugyanakkor ez a Galamb utcai, szintén fontos ingatlanegyüttes is megújul ebben a városnegyedben. Továbbá ugyanígy örülhetünk a Piarista Kilátó Központ létrejöttének, ami Vác egyik bejövő látképét impozánsan szebbé teszi. Itt tehát a világi és az egyházi főtér kettőséből az utóbbi igen jelentős részben megújult, megújul, és ezen a ponton már újra jövő időben is fogalmazhatunk, hiszen a kormány támogatást biztosított a piarista gimnáziumnak is, hogy első körben megújítsa az épületegyüttes Konstantin téri homlokzatát, majd a belső homlokzatot is. Mindehhez fontos hozzátenni: annak ellenére történik mindez, hogy minden más országgal együtt hazánkat is sújtja az energiaválság, az unió elhibázott szankcióiból is következő háborús infláció, és ebben a helyzetben ki kell még emelni, hogy ezek a beruházások fontosak abból a szempontból is, hogy segítenek életben tartani a gazdaságot.”

Ribáry Zoltán

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...