Sport

Női kézilabda Európa-liga – A Vác kikapott Párizsban

A Vác 26-24-re kikapott a Paris 92 otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában, szombaton – írja az MTI.  

    A vendégek keretéből Bárdy Noémi, Diószegi Nikolett, Kovács Anikó, Kürthi Laura, Pásztor Bettina és Világos Diána is hiányzott.

    A váciak két héttel ezelőtt hazai pályán bravúros, 27-26-os győzelmet arattak a franciák felett, és ezúttal is jól kezdtek, a 16. percben már 10-6-ra vezettek. A 24. percben válogatott átlövőjüket, Kuczora Csengét orrsérülés miatt átmenetileg elveszítették, de mivel az első félidőben jól védekeztek és csak nyolc lövést rontottak – a hazaiak 16-ot -, a szünetben három találattal jobban álltak.

    A második felvonás elején már öt gól volt a különbség, ám amikor három percet emberhátrányban kellett töltenie a Vácnak, a Paris 92 egy 4-0-s sorozattal felzárkózott, sőt a 42. percben egyenlítenie is sikerült. Roxanne Frank egyre jobban védett a hazai kapuban, erre alapozva a hatodik perc (3-2) után az ötvenedik percben újra az egyre hatékonyabban védekező franciák vezettek (22-21). Másfél perccel a vége előtt Kuczora a kapu mellé lőtt, majd egy hosszú támadás végén a Paris 92 egy újabb találattal bebiztosította győzelmét.

    Kuczora kilenc gólt lőtt, Csizmadia Fanni tíz, Bukovszky Anna három lövést védett. A hazaiaknál Gnonsiane Niombla hétszer, Adja Ouatara ötször talált be, Frank 12 védéssel zárt.

    Az egy győzelemmel és három vereséggel csoportja negyedik helyén álló váciak jövő vasárnap a német Thüringer HC otthonában folytatják szereplésüket a második számú európai kupasorozat csoportkörében. A negyeddöntőbe az első két helyezett jut.

Forrás: MTI

 Fotó: vacinkse.hu, archív

Még szintén érdekelheti...