fejlesztés

Új víztorony épül Dunakeszin

A DMRV Zrt. már elkészíttette a Dunakeszin épülő új víztorony terveit és a kivitelező kiválasztása is megtörtént. A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében 15 milliárd forintból valósul meg a város keleti részén, a Toldi utca és a Határ utca sarkán – tájékoztatta lapunkat Sipos Dávid, Dunakeszi alpolgármestere.

A körzet önkormányzati képviselője nagy jelentőségűnek nevezte a fejlesztést, amely reményei szerint megoldja a víznyomás problémáit a Toldi-Dombliget, az Alagliget és a Tóváros lakópark háztartásaiban. A fejlesztés közel kétezer háztartást érint.

A beruházás két ütemben valósul meg. Első lépésként kiépítik a vízvezetéket a Szent Imre téren lévő régi, ma már használaton kívüli víztoronytól – a Kossuth Lajos utcán keresztül – a Határ utcáig. A hálózat építésének munkálatait már most tavasszal elkezdik, melyhez az önkormányzat megadta az út- és területbontási engedélyt. A második ütemben pedig az acélszerkezetű hidroglóbuszt építek fel – ismertette az alpolgármester.

Sipos Dávid érdeklődésünkre elmondta, hogy a fejlesztés teljes egészében a DMRV Zrt. beruházásaként valósul meg az önkormányzat területén. Arra a felvetésünkre, hogy az építmény külső megjelenési formája hogyan illeszkedik a környezetbe, az alpolgármester kijelentette, hogy a hidroglóbusz készre gyártott acélelemekből áll, amely lényegesen eltér a Szent Imre téri műemlékként nyílván tartott víztoronytól. Ma már szinte kizárólag ilyen, előregyártott víztornyokat telepítenek.

– Az új víztorony acéloszlopból- és gömbből készül, melynek a magassága meghaladja a harminc métert a megfelelő víznyomás biztosítása érdekében.

Az alpolgármester elárulta, felvetődött annak az ötlete, hogy az önkormányzat a víztorony köré egy körpanorámás kilátót építene külső anyagi forrás bevonásával, amely egyrészt mérsékelné az építmény ipari jellegét, másrészt a látogatók madártávlatból élvezhetnék a város, a Duna, a Pilis-hegység és a fóti dombság gyönyörű látványát. Természetesen ebben az esetben a kilátó úgy épülne meg, hogy a közelben lévő ingatlanok kertjébe a belátást megakadályoznák.

– A DMRV Zrt. képviselőitől azt kértük, hogy a beruházás átadásával egy időben a víztorony környezetét parkosítsák, mert az ingatlan melletti játszó– és közösségi tér nagy népszerűségnek és látogatottságnak örvend a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt – emelte ki Sipos Dávid alpolgármester.

Vetési Imre

Képünk illusztráció

Még szintén érdekelheti...