közélet

Lemondott Göd polgármestere

 „Leteszem a lantot. Mélységes fájdalommal, de úgy kellett döntenem, hogy nem folytatom tovább polgármesteri pályafutásomat” – péntek délután Facebook-videóban jelentette be Balogh Csaba gödi polgármester, hogy lemond.

„Most hátralépek mind politikus, de civilként folytatom tovább. Civilként már kimondhatom, hogy egyáltalán nem működik Gödön a demokrácia és az önkormányzatiság.

4 év nagyon hosszú idő a politika első sorában. Ha csak én szenvednék, valószínűleg tűrném még tovább is. De gondolnom kell a családomra. Bár nem vállalok tovább politikai szerepet, mindazok számíthatnak a segítségemre, akik kiállnak azért, hogy Magyarország újra egy demokratikus, fejlődő jogállam lehessen, ahol a kormány nem tart rabságban, és nem áldoz be egy egész várost a saját hatalmuk érdekében” – írta Facebook-oldalán.

A lemondott polgármester a videóban arról beszél, hogy szembe kellett néznie az igazsággal: nem tud küzdeni „a NER helyi és országos többsége ellen”. A képviselő-testületet nem tudja feloszlatni, a kormányhivatal pedig szerinte a testületben többségbe került DK-LMP-Fidesz keze alá dolgozik – nyilatkozta többek között.

Azt mondta, a DK-s képviselők bebizonyították, hogy „országosan legorbánellenesebbnek tartják magukat, valójában itt helyben bármilyen alkuba belementek a Fidesszel.”

A teljes videót itt tekintheti meg:

Még szintén érdekelheti...