Sport

A grundbirkózó diákolimpia országos döntője Dunakeszin

Tizenegy vármegyéből érkezett fiatal birkózók látványos bevonulásával, a 200 éve íródott Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét a2022/2023-as tanév grundbirkózó diákolimpia kétnapos országos döntője Dunakeszin, a Magyarság Sportcsarnokban szombat délelőtt.

A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében megrendezett grundbirkózó olimpiai döntő megnyitóján köszöntőt mondott Tuzson Bence, kormányzati államtitkár, a város országgyűlési képviselője. A több száz fiatal országos seregszemléjét Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok öttusázó nyitotta meg.

A diáksportolók egyik legrangosabb sporteseményén megjelent Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapítója, Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnökségi tagja, Egri Gyula, Pest Vármegyei Diáksport Szövetség elnöke, Lőrincz Viktor, a magyar kötöttfogású birkózó válogatott edzője, olimpiai ezüstérmes, Seltenreich József, Dunakeszi Város sportigazgatója, valamint az országos döntő elnöke, Simita Zsolt.

A megnyitó egyik magasztos pillanata volt, amikor egy ifjú birkózó, Szénási Puskás Soma elmondta a diákolimpia esküszövegét.

Látványos volt az olimpiai döntő megnyitója

A köszöntők, az eredményes és sikeres versenyre buzdító politikusi és sportvezetői mondatok, a felnőtt olimpikonok ötkarikás játékok látványos bevonulójának mintájára a jövő nagy bajnokai egymás után vonultak be a sportcsarnokba. Őket követte egy látványsportág képviselője, a VS Dunakeszi Cheerleader szakosztály juniorcsapata, melynek bemutatóját ovációval és vastapssal jutalmazták a nézők. Az országos bajnokságon tavaly elért 2. hellyel büszkélkedő, és a nemzetközi versenyről bronzéremmel hazatérő ifjú hölgyek felkészítő edzői Kundlya Zsófia és Bakocs Alexandra.

A jól szervezett megnyitó után – melyben nagy szerepe volt Szathmáry Eszternek, a VSD média- és programreferensének, a helyi műsorközlőnek – kezdetét vette a fiatal birkózók késő délutánig tartó küzdelme.  

 Olimpiai bajnokok nyomdokaiban

A jövő bajnokait – akik közül reményeink szerint egykoron majd a legendás olimpiai bajnokok, Polyák Imre, Kozma István, Varga János, Kocsis Ferenc, Hegedűs Csaba, Farkas Péter, Sike András, Növényi Norbert vagy Tokió bajnoka, Lőrincz Tamás nyomdokai lépnek – láthatóan nagy érdeklődéssel figyelte Németh Szilárd. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke lapunknak adott nyilatkozatában elsőként a diákolimpiának otthont adó Dunakeszit dicsérte.

– Külön köszönöm Tuzson Bence államtitkár úrnak és Dióssi Csaba polgármester úrnak, hogy a város és a környéken élők is támogatták az országos döntő megrendezését. Örömmel tölt el, hogy ebben a gyönyörű, a magyar állam jelentős támogatásával felépített sportcsarnokban rendezik meg a grundbirkózás országos döntőjét, melyen a két nap alatt 48 csapat 480 versenyzője lép szőnyegre – ismertette a szövetség elnöke.

Németh Szilárd elmondta, hogy két korosztályban, a 6-10 évesek, valamint a 14 évesek mérik össze tudásukat.

Az elnöktől megtudtuk, hogy néhány éve újították fel a kapcsolatot a Magyar Diáksport Szövetséggel, mert a korábbi évtizedekben eltűnt a grundbirkózás nemcsak a magyar sport, a birkózás, de a Magyar Diáksport Szövetség életéből is.

2500 fiatal indult a grundbirkózó diákolimpián

– Az elmúlt évek munkája azt igazolja, hogy érdemes országos, regionális és helyi szinten is oktatni a birkózást, mert például ezen a diákolimpián 2500 fiatal indult a grundbirkózó mérkőzéseken. Óriási szám ez, az atléták utána ez a legtöbb fiatalt megmozgató verseny. A Magyar Birkózó Szövetség elnökeként örömmel látom, hogy a diákok, a kis sportolók nagy ambícióval vesznek részt a küzdelmekben. Hamarosan ők is bizonyíthatják tehetségüket a valós szőnyegen, és akár olyan nagy versenyzővé válhatnak, mint Tokió olimpiai bajnoka, Lőrincz Tamás. De abban is bízom, hogy Dunakeszin is komoly birkózó életet tudunk kialakítani – jelentette ki Németh Szilárd, aki kiemelte: jó döntésnek bizonyult, hogy a magyar kormány 2010 óta stratégiai ágazatként támogatja a magyar sportot. – Elég csak erre a szép dunakeszi sportcsarnokra vagy a Kozma István Birkózó Akadémiára utalni. A sport segíti a szabadidő hasznos eltöltését, segíti a fizikai és szellemi fejlődést, hozzájárul az egészséges életmódhoz. Mindez pótolhatatlan a gyerekek számára, még akkor is, ha nem is lesz belőlük olimpiai bajnok, de egy életre szóló tartást kapnak a sporttól, a birkózástól – hangsúlyozta Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.

Dunakeszi jó házigazda volt

A két kategóriában szőnyegre lépő „kis karfiolfülű” versenyzők ádáz küzdelmekben döntötték el, hogy ki a legjobb, akiknek a nap végén Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere gratulált, és adta át az érmeket és az okleveleket.

– Nagyon megtisztelő, hogy mi rendezhetjük meg a grundbirkózás diákolimpia országos döntőjét, ami talán annak az elismerése is, hogy Dunakeszin nagyon magas színvonalú a sportélet, több ezer gyerek sportol a különböző programjainkban – nyilatkozta lapunknak a díjátadó után Dunakeszi polgármestere.

Dióssi Csaba elmondta, hogy Pest Vármegye egyik legnagyobb egyesületében, a VSD-ben közel háromezer igazolt versenyző sportol.

– Az országos döntő jól szervezett, pörgő volt, melyen 21 csapat vett részt. Gratulálok a versenyzőknek, a szervezőknek és nem utolsó sorban a felkészítő edzőknek, tanároknak. Egy szóval, úgy tudnám értékelni, hogy szenzációs döntő volt! Nagyon bízom benne, hogy a diáksport keretében nálunk is teret nyer a birkózás, és akkor a dunakeszi fiatalok is a legjobbakkal mérhetik össze tudásukat, felkészültségüket. Biztos vagyok benne, hogy Dunakeszi is ott tud lenni a legjobbak között, hiszen nálunk is nagyon sok tehetséges, erős fiatal sportol – hangzottak a polgármester optimista szavai.

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...