Kultúra

Szabadkai csapat nyerte a Wallenberg vetélkedő váci középdöntőjét

Az országos középiskolai Wallenberg vetélkedő egyik középdöntős megmérettetésének adott helyett február 16-án a Piarista Kilátó Központ, a versenyre Hajdú-Bihar-, Baranya-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Csongrád-Csanád- és Pest vármegyéből érkeztek csapatok, illetve két trió a határon túlról, Szabadkáról jött.

A program szerint egy, a Vác és a régió holokauszt történéseiről szóló vetített képes előadás vezette be az eseményt, s jobbára erre alapult a vetélkedő, hiszen ezután öt kérdéstkaptak tesztlapon a versenyzők az elhangzottakról, látottakról.
Az eredményhirdetés bevezetéseként mind Turai János főszervező, mind Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott a vetélkedőt évről-évre
meghirdető Raoul Wallenberg Egyesületnek, mind a kiváló házigazda helyszínnek bizonyuló Kilátó központnak, mind a versenyzőknek, akik a főszervező hitközségi elnök szavai
szerint szorgos igyekezetről, lelkiismeretes előzetes felkészülésről tettek bizonyságot.


Rétvári Bence elöljáróban kiemelte Turai János szerepét, mint mondta, példaadó, ahogy a váci zsidó hitközség motorjaként mindent megtesz segítőivel azért, hogy mind többen
értően megismerjék a helyi zsidóság történetét.


– A történelmet azért is tanuljuk, hogy irányt mutasson a jövőben. Magyarán a történelem nem csupán a múlt, hanem legalább annyira a jövő, hogy a hibákat ne kövessük el újra.
Másrészt ezen múlik, hogy milyen öntudatunk alakul ki a saját nemzetünk történelme kapcsán, ez a saját habitusunkat is meghatározza és utána a jövőalakításunkat – fogalmazott
köszöntőjében a térség országgyűlési képviselője.


A hasonló, holokauszttal kapcsolatos ismeretterjesztő alkalmak jelentőségéről szólva hangsúlyozta: fontos minél jobban megismerni történelmünknek ezt a nagyon szégyenteljes szakaszát, annak reményében is, hogy soha semmilyen országban nem történik, nem történhet meg hasonló.
– Minél inkább megismerjük ezt az időszakot, az események egymásra épülését, annál inkább láthatjuk azokat a jeleket, amelyek bármely országban ilyen irányba visznek. Másrészről pedig szerintem a hétköznapok konfliktusaiban, nehézségeiben is mindenkinek erőt adhat, hogy ha látunk magunk előtt olyan példaképet, jelesül Raoul Wallenberget, aki egymaga emberek százainak, ezreinek segítséget tudott nyújtani, ellentmondva az akkori kor háborús uszító hangulatának, s őrizve a legfontosabb értékeket. Amelyek között is a legelső maga az élet, tehát mindenki, aki az életet menti, az biztosan helyesen cselekszik. Ha nagyon kritikus történelmi időszakban nagyon nehéz választási helyzetben van bárki, és választhatja azt, amikor védi az életet és választhatja a másik utat, ami az életeket veszélybe sodorja, akkor biztos, hogy mindig az életet kell választani és minden életet kockáztató helyzetet elkerülni – fogalmazott a politikus.

Dr. Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivője, zsűrielnök az eredményeket ismertetve általánosságban megjegyezte: akár a tavalyi versenyhez viszonyítva, akár az idei
többi területi középdöntővel összehasonlítva ezen a váci versenyen kiemelkedően felkészültek voltak a versenyzők.

Papp Albert, a győztes szabadkai csapat vezetője, hangadója úgy értékelt győzelmük kihirdetése után, hogy nagy kő esett le a szívükről, mert nagyon sokat tanultak külön a versenyre, és lám, a lelkiismeretes előzetes felkészülés meghozta a gyümölcsét.A fiatalember akár lakhelyük, Szabadka szószólójának is felcsaphatna a jövőben abból következtetve, amilyen átéléssel beszélt például városuk egyik építészeti büszkeségéről, ortodox zsinagógájukról, aztán arról, hogy mennyire büszkék lehetnek iskolájukra, ahol egykor Kosztolányi Dezső is tanult, no meg arról, mennyire lelkesítő nekik, fiataloknak a helyi magyar és zsidó hagyományok, kulturális értékek őrzőinek példaadása. 

Ribáry Zoltán

Még szintén érdekelheti...