Kitekintő

Mától megnyitja kapuit a Dunakanyar tulipán szedd-magad kertje

Ma délelőtt kilenc órától megnyitja kapuit Vác mellett Kosdon a TuligGarden Dunakanyar. Komáromi Alexandra a kert tulajdonosa kalauzolta el stábunkat a nyitás előtti napokban a területen.

Noha az elmúlt napok fagyos időjárása a tulipánokat is megviselte, és jelen pillanatban főképp bimbós állapotban vannak, de Alexandra kiemelte, hogy vázában is majd gyönyörűen kinyílnak a virágok. Azt is elmondta, hogy idén még tovább bővítették férjével a kert méreté, és az elültetett virághagymák számát is. Mától kezdve a következő öt hétvégén hatvanezer tulipán várja majd a látogatókat. Emellett pedig számos programmal is készülnek a látogatóknak.

Alexandra felhívta a figyelmet arra is, hogy a kert külterületen helyezkedik el, földúton közelíthető meg. Javasolt a váltócipő használata, és a réteges öltözködés. Főképp, hogy az átlagtól eltérő, hidegebb idő várható idén Húsvétkor. Érdemes lesz tehát ellátogatni a hosszú hétvégén Kosdon a húsvéti tulipánszüretre, mert pónikocsival, nyuszikkal, kis kecskékkel, bárányokkal és vásárral is várják az érdeklődőket. A kert kutyabarát, így négylábú barátainkat sem kell otthon hagynunk.

Forrás: 0627.hu/GRT

Még szintén érdekelheti...