Sport

Népes mezőny a III. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságon

A tavalyi sikeres verseny után idén újra vitorlázórepülő bajnokság kezdődött május 26-án a Dunakeszi Sportrepülőtéren.

2023. május 26. és június 4.  között rendezik meg a III. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságot, melynek ma délelőtti ünnepélyes megnyitóján Nyíri Márton alpolgármester, Pollermann Judit, a Malév Repülőklub elnöke, valamint Pethő Krisztián, az önkormányzat körzeti képviselője üdvözölte a versenyzőket, sajtó képviselőit, valamint a meghívottakat.

Ünnepélyes megnyitó: Pethő Krisztián, Pollermann Judit, Nyíri Márton

Az ünnepélyes megnyitón, Nyíri Márton alpolgármester egy személyes élmény elmesélésével mutatta be a repülés varázslatos világát, méltatta a sportolók legendás közösségét. “Sokat jártam ki ide gyerekkoromban nagyapámmal, emellett veterántalálkozókra is jártunk. Egyszer egy bácsival is találkoztunk, akit nagyon különlegesnek találtam, hiszen zárt térben is napszemüveget viselt, érdekes szlengben beszélt. Akkor kaptunk tőle egy könyvet, amit azóta az egész családunk rongyosra olvasott. Pumák földön-égen volt a címe. Ez az illető nem volt más, mint Tobak Tibor, akinek a neve sokak számára ismerősen cseng. Ekkor nyílt ablak számomra is a repülők világára. Mai napig újra és újra elolvasom ezt a könyvet, ami bemutatja, hogy a repülés közössége nevel, összetart.”
Az alpolgármester befejezésül jó versenyzést és azt kívánta a pilótáknak, hogy a nagyapja révén megismert „baráti légkört, az összetartó közösséget egész életükben tartsák meg, mert higgyék el, hogy ez a légkör kisugárzik máshova is, olyan közösségekre is, akiknek adott esetben a repüléshez közvetlenül nincs is közük, de az önök példája követésre méltó számukra is.”

A versenyzők egy csoportja

Pethő Krisztián, a körzet önkormányzati képviselője lapunknak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Dunakeszinek két emblematikus helyszíne van, az egykoron Európa-hírű lóversenypálya és a repülőtér.

-A repülőtér körzetünk ékköve. A hatalmas zöldmezős felület a városi rendezvények népszerű helyszíne. Szeretnénk, ha a körzetünkben élők közül minél többen élveznék a hely kiváló adottságait, megismerkednének a repüléssel az itt működő klubok jóvoltából.

Pethő Krisztián elmondta, hogy a közelben élő családok többsége a Covid-járvány idején „fedezte” fel a repülőtér kínálta sportolás lehetőségét, a gyerekek számára nagy élményt jelent a repülők látványa. Mint ahogyan Nyíri Márton alpolgármester úr mondta:”Életre szóló élményt jelent bepillantani a pilótafülkébe, megsimogatni egy kecses vitorlázó repülőt.” Büszkék vagyok, hogy Dunakeszi ilyen nagyszerű adottságokkal rendelkezik, melynek előnyeit remélem a versenyzők mellett a lakosság is széles körben élvezi – tette hozzá a körzet önkormányzati képviselője.

A kilencnapos versenysorozat látványos lesz minden érdeklődő számára, a repülőtérre látogatók kivetítőkön keresztül követhetik nyomon a 43, köztük egy svéd versenyző bemutatóját 15 méteres és vegyes szabad osztály kategóriákban.

V. I.

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...