Egyház

Dr. Beer Miklós megemlékező, hálaadó szentmisét mutat be szombaton a zebegényi templomban

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából szombaton este megemlékező, hálaadó szentmisét mutat be a zebegényi templomban Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök.

A 18 órakor kezdődő szertartást követően egy kis nyáresti szeretetvendégségre invitálják a résztvevőket a templomkertbe.

Dr. Beer Miklós (Budapest, 1943. június 1. –) magyar római katolikus pap, író, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke.

Édesapját kétéves korában elvesztette. Gyermekkora egy részét Zebegényben töltötte, a gimnáziumot Vácott végezte.

Tanulmányait a budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta. Esztergomban szentelték pappá, 1966. június 19-én. A Hittudományi Akadémián avatták teológiai doktorrá 1967-ben. Lelkipásztori tevékenységét 1967-től 1969-ig Kőbányán kezdte káplánként, 1969–70-ben Szobon volt káplán, majd 1975-ig Márianosztrán plébános. Itt, a fegyház
udvarán álló templomban csak korlátok között működhetett, mivel a falunak a börtönben dolgozó lakói nem, vagy csak nehézségek árán járhattak szentmisére. Ezt követően 21 éven át Pilismaróton volt plébános. 1988 és 1997 között a dömösi plébánia vezetését is ellátta. 1997-ben Esztergom-Belvárosban lett plébános.
Közben 1979-től teológiai tanárként teljesített szolgálatot az Esztergomi Hittudományi Főiskolán (filozófiát tanított), majd 1999-től 2003-ig rektorként átvette a szeminárium
vezetését, jelentősen hozzájárult a szeminárium életének megújulásához.
2000. április 8-án ceciri címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki.

II. János Pál pápa 2003. május 27-én nevezte ki a Váci Egyházmegye megyéspüspökévé. Beiktatása 2003. június 20-án történt. Jelmondata: „Permanentes in fide”, azaz
„Rendületlenül a hitben” (1Kor).

A papok létszámának csökkenése miatt nagy súlyt fektetett az elkötelezett világiak képzésére egyes egyházi szolgálatok ellátására: püspöksége alatt számos világit szentelt állandó diakónussá, illetve avatott akolitussá, lektorrá. Elkötelezett a cserkészet pedagógiája mellett. 2004-től az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöki tisztét is betöltötte.
2014-ben körlevelet adott ki a cigánypasztorációról.
2018-ban – az egyházi törvényeknek megfelelően 75. életévének betöltése előtt – benyújtotta lemondását Ferenc pápának.
2019. július 12-én nyugállományba vonult.
Mind a mai napig szolgál a Dunakanyar hívei körében.

Forrás: vaconline.hu

Még szintén érdekelheti...