oktatás

Rétvári Bence: a pedagógus nem pótolható

Jöhet bármilyen digitális fejlesztés az oktatásban, a pedagógus nem pótolható – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Digitális trendek című konferencián, amelyet a XXI. Század Intézet rendezett csütörtökön Budapesten.

Rétvári Bence azt mondta: Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt években a digitális oktatás fejlesztése terén. A pedagógusokat azonban nem kiszorítani, hanem segíteni fogja a mesterséges intelligencia – szögezte le, megjegyezve: a tanár személyisége és ahogyan motiválni tudja a tanulókat, nem váltható ki semmi mással, olvasható az MTI oldalán.
    Az államtitkár hangsúlyozta: a pedagógusokat egyre jobban meg kell becsülni. Ezt szolgálja az új életpályatörvény is, amely a korábbi, életkoralapú bérezés helyett teljesítményalapú bérezést javasol – tette hozzá.
    „Az új törvény azt a filozófiai váltást hozza, hogy aki többet foglalkozik a gyerekkel, aki innovatívabb, aki a lemaradókat vagy éppen a tehetségeket segíti, az végre ne csak év végi köszönetben kapjon többet a tanítványaitól, hanem fizetésben is kapjon többet. Ne tíz-húszezer forinttal, hanem száz-kétszázezer forinttal” – fogalmazott Rétvári Bence.

Még szintén érdekelheti...