aktuális

A Váci Polgári Fórum tagjai 2019 óta készülnek a jövő évi önkormányzati választásra

A váci önkormányzati képviselő-testületben többségben lévő baloldaltól eltérően mi közösséget építünk, mert abban hiszünk, hogy a tartalmas és a folyamatos párbeszéddel, a civil fórumokkal, az aktuális szakmai kérdések megvitatásának tapasztalataival, a színvonalas előadásokkal olyan szellemi munícióval vértezzük fel magunkat, melynek birtokában felkészülten indulhatnak képviselő-jelöltjeink a 2024. június 9-i önkormányzati választáson a választópolgárok bizalmáért – adta meg az alaphangot Rétvári Bence országgyűlési képviselő a Váci Polgári Piknik júniusi rendezvényen, melyen Imre Zsolttal, a Váci Polgári Fórum vezetőjével beszélgettek aktuális várospolitikai kérdésekről.

Bevezetőjében Rétvári Bence kiemelte, hogy az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen azt bizonyítják, hogy a váci baloldal semmilyen közösséget nem épített, a nemzeti oldaltól eltérően nem szerveznek közösséget erősítő rendezvényeket. – De nincs is rá igényük, ők mindenkor csak a hatalmat akarják megszerezni és megtartani – jelentette ki a város országgyűlési képviselője.

Beszélgetőtársáról, Imre Zsoltról elmondta, hogy jelentős közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, aki évek óta sikeresen vezeti a Dunakeszi Járási Hivatalt. Jártas és tájékozott a politikai közéletben is, melyet korábban országgyűlési képviselőként eredményesen kamatoztatott a választópolgárok javára. A városát szerető lokálpatriótaként évek óta szervezi a Váci Polgári Fórum programjait, melynek kiemelt témái között szerepel Vác fejlődését, a város polgárainak közérzetét javító megoldások kimunkálása – sorolta a népes hallgatóság előtt Rétvári Bence, aki hozzátette: 2019 óta készülünk a jövő évi önkormányzati választásra. Majd arról beszélt: azért dolgoznak, hogy a 2022-es országgyűlési képviselő-választáson szinte valamennyi váci választókörzetben elnyert győztes választói támogatást és bizalmat a 2024-es önkormányzati választáson is kiérdemeljék.

– A jobboldal 50 százalék fölötti győzelme, az, hogy a 30 váci szavazókörből 28-ban nyertem, még inkább arra ösztönöz bennünket, hogy jövőre is hasonló jó eredményt érjünk el. Több mint tízezer támogatónk van egy 34 ezres városban, ami nagyon bíztató – jelentette ki az KDNP-s országgyűlési képviselő.

A nemzetközi helyzetet elemezve elmondta, hogy az orosz-ukrán háború, a fegyverkezés, Brüsszel elhibázott szankciós politikája, a migráns kérdés erőltetése nem kedvez a magyar gazdaságnak sem.

– A tagállamoknak járó pénzt háborúra, az esztelen fegyverkezésre költik, ami miatt nagyon nehéz helyzetben van az európai kontinens. Itt is szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar kormány politikai alapállása változatlan, az azonnali fegyverszünet, a béketárgyalások megkezdése mellett száll síkra továbbra is – hangoztatta, aki azt sem hallgatta el, hogy emiatt nehezebb a helyzet, amiről a baloldal törzsszavazói kivételével az emberek többsége is úgy vélekedik, hogy ez a háborús helyzet következménye, nem pedig az Orbán-kormány rossz gazdaságpolitikája okozza.

– Amennyiben a háború holnap véget érne, akkor ezeknek a problémáknak legalább fele részben biztosan eltűnne. Középtávon meg a többi is megszűnhet. Ebben a helyzetben is igyekszünk megvédeni a családtámogatásokat, a rezsicsökkentést, megtartani a 15%-os adót, és ahol lehetséges, növelni a béreket – emelte ki Rétvári Bence.

A nemzetközi kitekintés után ismét Imre Zsolthoz fordulva azt hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, hogy a polgári oldal egyik legfontosabb politikai célkitűzése, hogy a választópolgárok bizalmát elnyerve Vác fejlődését és gyarapodását szolgálják, megteremtsék az alkotó együttműködés feltételeit. – Mi gyarapítani szeretnénk a várost, nem pedig minden vagyonát felélni, mint a jelenlegi baloldali többség – foglalt állást az országgyűlési képviselő.

Imre Zsolt a közelmúlt önkormányzati és országgyűlési képviselő-választás eredményeit és tanulságait elemezve kijelentette: a helyi pártpolitikai szervezetek mellett fontosnak tartották a civil szervezetek és közösségek megerősítését. – Ezen törekvéseink megvalósításának ad kiváló keretet a Váci Polgári Fórum, melynek létrehozásában aktív szerepet vállalt – többek között Bartos Ferenc – Vác rendszerváltás utáni első polgármestere is. A nemzeti oldal váci politikai támogatottságát jól mutatja, hogy a rendszerváltás utáni kilenc országgyűlési képviselő-választás közül hétszer a Fidesz-KDNP jelöltje nyert. Ezt a tiszteletre méltó támogatottságot szeretnénk voksokra váltani az önkormányzati választáson is – fogalmazott Imre Zsolt, aki szerint nem lesz egyszerű feladat, de felkészültek, a város szolgálatára alkalmas jelöltek veszik majd fel a versenyt „a város vagyonát felélő” baloldallal szemben.


– Bízom benne, hogy a város felelősen gondolkodó polgárait nem téveszti meg a négy éves alulteljesítés után a napjainkban elkezdett „látványberuházások átadása és az üveggyöngyszórás”. Egyes információk szerint négy év alatt 2,7 milliárdot spóroltak meg, miközben mindvégig azt hangoztatták, hogy az Orbán-kormány kivérezteti az önkormányzatot. Jó, ha tudják, ennek a 2,7 milliárdnak nagyobb része állami támogatás. Fontos és igény is van a játszóterekre, de azt gondolom, hogy négy év alatt 4-5 játszótér építése vagy felújítása nagyon szerény teljesítmény – jelentette ki a Váci Polgári Fórum vezetője.

Imre Zsolt szerint sem fedezhető fel az „osztrák kisváros” színvonala Vácon, amit Matkovich Ilona ígért polgármester-jelölti kampányában. – Az viszont örömteli, hogy az államnak köszönhetően megújult a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőállomás épülete, a kórház fekvőbetegrészlege. A Dunakeszi Járási Hivatal vezetőjeként nap mint nap tapasztalom, hogy Dunakeszi, Fót, Veresegyház öles léptekkel fejlődik a helyi önkormányzatok okos és tervszerű működésének köszönhetően. Sajnos napjainkban ez Vácon nem érhető tetten! De szerencsére Vácnak olyan történelmi és egyéb adottságai vannak, melyeket egy szakmailag jól felkészült, a város fejlődése iránt elkötelezett lokálpatrióta szemléletű nemzeti oldal képviselői sikerre vihetnek a lakosság támogatásával. A mi közösségünk e nemes városépítő feladatra készen áll! – jelentette ki határozottan Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum vezetője a több száz fős piknik részvevőinek nagy örömére.

Vetési Imre

Fotó: Szabó Csaba

Még szintén érdekelheti...