aktuális

Göd: Zajvédő falat épít a Samsung SDI

Kammerer Zoltán, Göd májusban megválasztott új polgármestere a Hajrá Göd! Facebook-oldalon jelentette be a régóta várt hírt.

A városvezető, mint írja: „Nálam járt a Samsung SDI Magyarország Zrt. PR-igazgatója, Paplanos Péter, és tájékoztatott arról, hogy a jövő héten elkezdődik a zajvédő fal építése gödi bázisuk körül, amely körülbelül augusztus harmadik hetére el is készül.

Kammerer Zoltán és Paplanos Péter egyezteti az épülő zajvédő fal nyomvonalát

A 4,5 méter magas építmény várhatóan tompítani fogja a város felé a gyár és az M2-es autóút zaját is.”

A háromszoros olimpiai bajnok aktív sportolói pályafutásához hasonló elszántsággal és ambícióval kezdte el polgármesteri feladatainak ellátását is, melyhez érzékelhetően jelentős támogatást kap Göd országgyűlési képviselőjétől, Tuzson Bence kormányzati államtitkártól is, aki augusztus 1-jétől kezdődően igazságügyi miniszterként folytatja tevékenységét.

Kammerer Zoltán, Göd polgármestere és Szabó István, Pest Vármegye Önkormányzatának elnöke

A két politikus közösen lobbizik Göd fejlődéséért, melyről – többek között – így ír egyik posztjában Kammerer Zoltán: „Tuzson Bencével, Göd országgyűlési képviselőjével, egyeztetetést kezdeményeztünk a Pest Vármegyei Önkormányzatnál, hogy városunk újabb támogatáshoz jusson. Sikerrel zártuk a Szabó István elnök úrral folytatott tárgyalásokat, ennek köszönhetően a gödi különleges gazdasági övezetből befolyt adóból még az idén 1,5 milliárd forint plusztámogatást kapunk településfejlesztésre és működésre. Konstruktív tárgyalásokkal, a gödiek érdekeit képviselve mindent megteszek azért, hogy a rendelkezésre álló forrásokat városunk hatékonyan kihasználhassa” – olvasható a gödi polgármester bejegyzésében.  

Még szintén érdekelheti...