aktuális

I. Újház Feszt Gödön – megnyílt az Újház Piramis Építőház Kft. új áruháza!

Végre eljött a pillanat, amire oly sokan régóta vártak, ugyanis minden várakozást felülmúló érdeklődőszám mellett megnyitotta kapuit az Újház Piramis Építőház Kft. új áruháza 2023. július 22-én, Gödön, az Ady Endre út 121. szám alatt.

A frekventált helyen elterülő, mintegy 5000 m2-es, prémium fürdőszobaszalonnal kiegészült építőanyag- és barkácsáruház egész napos, ingyenes programokkal tarkított megnyitója igazi fesztivál volt a javából.

Az I. ÚJHÁZ FESZT-en látványos bemutatókkal, sztárvendégekkel, ingyenes családi- és gyerekprogramokkal várták az érdeklődőket.  

Az áruházat ünnepélyes keretek között Juhász Attila, az Újház Piramis Építőház Kft. ügyvezetője nyitotta meg 10 órakor, aki megható ünnepi beszédében mindamellett, hogy megköszönte a sok támogatást családjának és a munkatársaknak, azt is megjegyezte, hogy ezzel az áruházzal egy álma vált valóra.

A bejáratnál felállított konfettiágyúk „eldörrenését” követően az épület kapuja megnyílt a várakozó vásárlók és vendégek előtt, akiket a sosem látott áruháznyitási akciók mellett, a Piramis Építőház munkatársai hosszú percekig tartó tapssal, pezsgővel, frissítőkkel és finom falatokkal fogadták.

A délelőtt 10.00-tól egészen 19.30-ig tartó eseményt Rákóczi Feri rádiós műsorvezető celebrálta, a színpadon pedig többek között fellépett az Iszkiri zenekar, a Napraforgó Meseszínház, a Németh László és a Búzaszem művészeti iskolák növendékei, a GDSE Táncszakosztály showtáncosai, Krisz Rudi, Párkányi Kolos – világbajnok bűvész, az utcabál hangulatot idéző rendezvényt pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar élő koncertje zárta.

A színpadi produkciók mellett ugrálóvárak, ládavasút, arcfestés, hajfonás, vagy épp kézműves foglalkozások a Lámpás ’92 Alapítvány jóvoltából és számos izgalmas játék várta a kicsiket, míg a szülők a prémium barkácsszerszámokat felvonultató kiállítók standjainál tölthették az időt vagy épp a STIHL TIMBERSPORTS izgalmas favágóverseny-bemutatót nézhettek végig az áruház parkolójában felállított kisszínpadon. Akiket a kulináris élvezetek érdekeltek jobban, a BROIL KING és KAMADO JOE grill bemutatóján, és élménykóstolásán is részt vehettek.

Mindemellett akiket inkább a járműbemutató park hozott lázba, azok a TEK BTR-80 páncélozott csapatszállító harcjárművét és szolgálati fegyverarzenálját, a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület műszaki mentő gépjárművét, a Váci mentőszolgálat gépjárművét, a Magyar Mentőmotor Egyesület részéről egy mentőmotort, valamint a Penta Kft. földmunkagépeit, egy igazi kuriózumot is: Humvee típusú amerikai katonai terepjárót, nem utolsósorban a Piramis Építőház flottájából egy darus teherautót, elektromos targoncáit és Bobcat földmunkagépeit is egészen közelről megtekinthettek.

Míg az épület falain kívül a fesztiválhangulat volt a meghatározó, addig a hivatalos megnyitót követően az áruházban megkezdődött az értékesítés is, ahol a felkészült kollégák a tőlük megszokott profizmussal fogadták az immár friss és modern környezetben a régi és új vásárlókat.

Természetesen a játék és a tombola sem maradhatott ki a programból: kicsik és nagyok az áruház területén belül pörgethették a szerencsekereket rengeteg ajándékért, nyitástól-zárásig, a nagykoncertet megelőzően pedig az értékes tombolanyeremények is gazdára találtak.

A Piramis Építőház új építőanyag- és barkácsáruházának megnyitó napján Kammerer Zoltán, Göd város polgármestere is megjelent, aki aktívan segített a kereskedés és partnerei által felajánlott, nagy értékű ajándékok sorsolásában, hiszen a nyereményeket Juhász Attila ügyvezető, tulajdonossal közösen adták át a nyerteseknek. A napot megkoronázta Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar koncertje. Az I.ÚJHÁZ FESZT és az új áruház megnyitójának élményét követően biztosan számíthatunk ehhez hasonló nívós eseményekre a jövőben.

Még szintén érdekelheti...