aktuális

Újra járható a Klapka utca – Megnyílt az új körforgalom

Mint közismert, a Dunakeszi Diáknegyed építése számos változást hozott a Klapka utca forgalmirendjében a hét épületből álló – 2024 szeptemberétől két középiskolának otthont adó – iskolacentrum környezetében. Jelentős változás, hogy a Diáknegyed épületeit a szerda délután megnyitott új körforgalmi csomóponton keresztül lehet majd megközelíteni, amely egyben szervesen csatlakozik a Klapka utca újjáépített útpályájához.

A Klapka utca útpályájának újjáépítésének időszakában a Sólyom utca és a Diáknegyed közötti szakaszt az útépítést végző kivitelező elzárta a forgalom elől, aminek következtében csak két átjáró – a gyártelepi vasúti aluljáró és a Bajcsy-Zsilinszky úti vasúti felüljáró – biztosította a Dunakeszit kettészelő vasút keleti és nyugati oldalán elterülő városrészekbe az átjárást.  

A Klapka utca mielőbbi megnyitását szorgalmazó Dióssi Csaba polgármester maga bontotta el a korlátot

Dióssi Csaba polgármester minden észszerű lehetőséget megragadott, hogy a Klapka utca újjáépített szakaszát a lehető leggyorsabban megnyissák a forgalom előtt.   

„Sikerült ma egyezségre jutni, és bár nem zárult le a hivatalos forgalombahelyezési eljárás, mégis ma 16 órától megnyitottuk a Klapka utcát!” – jelentette szerdán Facebook-oldalán a polgármester, aki az újranyitás engedélyének birtokában maga bontotta el az útpályára kihelyezett korlátot.

„A bürokratikus akadályok elhárulásáig korlátozásokkal, csökkentett sebességgel használható az út. Vezessenek óvatosan!” – tette hozzá Dióssi Csaba, akinek ezúttal is érdemes a szavára figyelni, mert a Sólyom utcai vasúti átjáróban a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők biztonsága érdekében korlátokat helyeztek el, ami igencsak leszűkítette az egyébként is igen keskenynek tűnő átjárót.

(Vetési)

Fotó: filmkovacs.hu és KesziPress

Még szintén érdekelheti...