aktuális

„Tiszta udvar, rendes ház” elismerés a Tőkei családnak

„A virágok olyanok, mint a barátok; Színt visznek a világodba.” Ez az ismeretlen szerzőtől származó idézet nagyon jól jelképezi, hogy mit is jelentenek a környezetünkben lévő virágok. Ám mondhatjuk úgy is, hogy harmóniát visznek a világunkba a rendezett házak, a körülöttük lévő, szépen gondozott kertek.

A ragyogó napfényes szeptember végén látogattunk el Nyíri Márton alpolgármesterrel és Juhász Ádám, Alag városrész alpolgármesteri megbízottjával Tőkei Gáspár és felesége portájára, hogy átadják a „Tiszta udvar, rendes ház” elismerő oklevelet és táblát. Mint megtudtuk, a kertgondozás a háziasszony, Piroska feladata, aki elárulta, hogy két kedvenc virága van: a rózsa és az orchidea.

A házaspár vidéken töltötte gyermekkorát – tudtuk meg -, a férj szatmári, a feleség Hajdú-Bihar vármegyei, Kabáról származik. Évtizedek óta élnek Dunakeszin, mindketten a Járműjavítóban dolgoztak, illetve a művezető férj még mai is ott keresi a kenyerét. Piroska már a boldog nyugdíjas éveit élvezi, gondozza, ápolja a Lehel utcai házuk kertjét, melynek egykori tulajdonosát, a nagynénit éveken át ápoltak.

„Nekünk vidéken nagy kertünk, földünk, udvarunk volt, jószágokkal, rengeteg virággal, édesanyám mindenféle virágot ültetett. Amikor ide tudtunk jönni, minden vágyam az volt, hogy egyszerű, szép és a régi virágokkal ültessem be a kertet, ahol méhecskék, lepkék szállnak a mi gyönyörűségünkre. A kedvencem a rózsa és az orchidea, de vannak haszon- és a kultúrnövények is. Egyébként minden virágot szeretek, főleg a mocsári hibiszkuszt, ami május-június eleje óta folyamatosan ontja a virágot” – mondja Piroska, aki még hozzáteszi: nem szereti a tujákat és a teljesen befüvesített kertet.

„A ’Tiszta udvar, rendes ház’ és a ’Zöld balkon’ pályázat igen népszerű a lakosság körében, már több száz fölött van a pályázók száma. Idén már közel a huszadik elismerésnek az átadásánál tartunk. Ezen a gyönyörű őszi napon a Tőkei család kertjében vagyunk, egy nagyon-nagyon hangulatos, kedves kis kertben. Úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megérdemli a család az elismerő táblát – mondja Nyíri Márton alpolgármester, aki Juhász Ádámmal együtt érkezett az átadó ceremóniára, aki szinte minden ingatlantulajdonossal napi kapcsolatot ápol.

Egy kicsit visszatekintve a múltba az alpolgármester beszélt arról, hogy az elismerést először a régi rendszerhez kötötték az emberek, ezért kritikát is kaptak. Ám úgy gondolták, érdemes elismerni azoknak az embereknek a munkáját, akik ily módon, a rendezett portával és virágos zöld kerttel járulnak hozzá a városképhez, végül az idő igazolta, hogy jó döntést hoztak. Nyíri Márton beszélt arról is, hogy sok esetben a szomszédok biztatják egymást, vagy ők adják be a szomszéd helyett a pályázatot. Néha olyan kérést is kapnak, hogy egy-egy jeles eseményen, névnapon, vagy születésnapon történjen az átadás.

A pályázat feltételei között szerepel elsősorban a tiszta, rendes, gondozott, virágos kert, másodsorban a ház homlokzata, illetve a ház utcafront felőli része, hogy ne rombolja a városképet. Feltétel az is, hogy a pályázó részt vegyen szelektív gyűjtésben.

„Szerencsére azt kell, hogy mondjam, hogy a dunakesziek fogékonyak erre. Úgyhogy a szelektív hulladékgyűjtés is az egyik feltétele a tiszta udvar rendes ház tábla odaítélésének. Ám meg kell említenem, hogy egy kedves lakótelepi lakótársunk, amikor olvasta a városi újságban a „Tiszta udvar rendes ház” akciót, jelentkezett, hogy miért nincs ilyen verseny a lakótelepre? Először azt mondtuk, hogy azért, mert a lakótelepen nem nagyon vannak kertek. – Na, jó – mondta -, de vannak nagyon szép balkonok, nagyon szép erkélyek. Aztán tapasztaltuk, hogy vannak olyan lakótársaink, akik az erkélyen szinte egy kis kertet hoznak létre, de láttunk már gyönyörű fűszeres kertet lakótelepi erkélyen. Ezért létrehoztuk a „Zöld Balkon” elismerést is, amit azok kaphatnak meg, akik zöldített, virágosított, kertészetileg rendezett erkélyt és balkont tartanak fenn, így a lakótelepiek sem maradnak ki a versenyből” – emelte ki Nyíri Márton – aki végül felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyre viszonylag egyszerűen lehet jelentkezni a város honlapján. Ha a keresőbe beírják „Tiszta udvar, rendes ház”, megtalálják a tájékoztatót, és letölthetik a pályázati adatlapot is.

B. Szentmártoni

Fotó: filmkovacs.hu

Még szintén érdekelheti...