aktuális

Így készül a halottak napi hétvégére Dunakeszi

Mindenszentek és halottak napja minden évben nagyon fontos esemény. Ilyenkor útra kelnek a családok, hogy elhunyt szeretteik sírhelyénél tegyék tiszteletüket. A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. az önkormányzat megbízásából pedig felkészíti erre a néhány napra a temetőt és környékét, a nyitvatartási időt meghosszabbítja.

A várost járva láthatjuk, hogy lázas munka folyik a köztéri virágágyásokban, Dunakeszi Város Önkormányzata megkezdte a téliesítésüket, a hidegtűrő virágok kiültetését. Tóth Eszter, Dunakeszi főkertésze elmondta, az egynyári virágokat már korábban elkezdték kiszedegetni a köztéri ágyásokból, hogy előkészíthessék a földet az árvácskáknak, díszkáposztáknak, krizantémoknak és hangáknak. „Azért kezdtük korán a növények átrendezését, mert polgármester úr kifejezett kérése volt, hogy a halottak napi időszakra már szép legyen a város, ne maradjanak üres virágágyások” – magyarázta a főkertész.

A temetőn belül is terveznek szépítést, fejlesztést. Dióssi Csaba polgármester elárulta, a ravatalozó felújítására korábban elnyert pályázat hamarosan révbe ér, jelenleg folyik a közbeszerzési eljárás. Ennek lezárultával új külsőt és belsőt kap a ravatalozó, cserélik a nyílászárókat és az energetikai rekonstrukció sem marad el.

A Dunakeszi Városi Temető a korábbi évekhez hasonlóan november 15-ig 07:00-20:00 óra között várja a látogatókat a hét minden napján.

November 16. után állnak át a téli nyitvatartási rendre, 08:00-17:00 óráig látogatható a temető.

Az ünnepi időszakra a temetői iroda is készül, október 21.–november 02. között (hétvégén is) 8:00 – 20:00 óra között tart nyitva.

A nyitvatartás mellett a megközelíthetőséget is könnyíti az önkormányzat. A főbejáraton kívül az Alagliget lakópark felől is megnyitja a temetőt október 28. és november 5. között, így a hátsó útról (Brunszvik utca) is bejuthatunk a területre.

Időközben megépült az Alagligeti elkerülő út, de az Óalagi Temető ettől még zavartalanul látogatható. Az önkormányzat ezúttal is azt tervezi, mint a XII. Dunakeszi Feszt ideje alatt, hogy a várható nagy autós forgalom miatt november 1-jén átmenetileg újra megnyitja a még átadás előtt álló Alagligeti elkerülő utat. Innen lehajtva az Óalagi Temetőnél parkolók épültek és két gyalogos kaput is nyitott a fenntartó.

A megépült új útszakasz

Autóval a temetőbe a kegyeleti helyszínek nyugalmának biztosítása érdekében és a megnövekedett látogatói számok miatt csak korlátozottan engedik be a fenntartók a látogatókat. Ez a lehetőség elsősorban a mozgáskorlátozottak és az idősek számára biztosított a nyitvatartási idő alatt. A biztonságos temetőlátogatás és a forgalom zavartalan haladása érdekében a temetőben megerősített rendészeti szolgálatot biztosítanak a rendőrség és a polgárőrség tagjai.

November 1-jén, a szombati menetrend lesz érvényben, az 5-ös járat 06.10-től 20.40-ig óránként indul a Dunakeszi Vasútállomás végállomásról.

Szeredi Helga

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...