ünnep

A hétköznapok „láthatatlan hőseit” ünnepelték Dunakeszin

Hosszú évek óta szép hagyomány, hogy a szociális munka napja alkalmából kedves hangulatú ünnepségen köszöntik a Dunakeszin dolgozó munkatársakat, akik közül idén Gyetván Eszter tevékenységét ismerték el az Év szociális munkása kitüntető címmel. Dióssi Csaba polgármester ünnepi beszédében a hétköznapok „láthatatlan hőseinek” áldozatos munkájáért mondott köszönetet.

„A szociális munka rendkívül fontos, ami azonban leginkább a háttérben, a nagynyilvánosság látókörén kívül zajlik. Nincs reflektorfényben, mint egy művész alkotása, vagy egy sportoló sikere, ám ennek ellenére az önök teljesítménye is ünneplésre méltó” – fogalmazott a polgármester.

Gál Gellért Ákos, Dióssi Csaba polgármester, Szabóné Ónodi Valéria, Sipos Dávid alpolgármester


– Mi tudjuk, hogy ez mennyire fontos munka, amely meghatározó területe az életünknek. Úgy gondolom, hogy minden civilizáció mérőszáma az, hogy hogyan kezeli a nehezebb helyzetben élő emberek sorsát – mondta Dióssi Csaba.

A városvezető a téma érzékenységére utalva úgy fogalmazott, hogy az érintett családok és személyek igyekeznek a saját szférájukon belül tartani a problémát, de még a szakemberek is érthető diszkrécióval kezelik, akik egyébként nagyon komoly és elismerésre méltó munkát végeznek.

„Szeretném, ha tudnák, látnák a dunakesziek, hogy önök évente 1000 családdal, 1400 üggyel foglalkoznak. Sokan csak akkor értékelik az önök munkáját, amikor segítségre van szükségük. Nekem a köszönetnyilvánítás mellett az is a célom ezen a napon, hogy megmutassuk ezt a sokszor láthatatlan munkát. Az évi 1400 eset is mutatja, hogy az önök áldozatos szakmai tevékenységére milyen nagy szükség van. Köszönöm ezt önöknek, további munkájukhoz sok erőt, türelmet és empátiát kívánok!” – hangzottak Dióssi Csaba polgármester elismerő mondatai.

Idén az Év szociális munkása díjat Gyetván Eszter vehette át,  szakmai teljesítményét Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK igazgató asszonya méltatta: „Munkájával szakmai támogatást nyújt a családsegítők, az esetmenedzserek, az ügyfelekkel kapcsolatba lépő külső szakemberek számára. Munkaköréhez kapcsolódó nagymértékű feladatvállalása tükröződik abban is, hogy az elmúlt évben a szakemberek folyamatos cseréje mellett stabilan és megbízhatóan vitte az eseteit, és vette át a távozó kollégák ügyeit is. Aktív résztvevője, sőt, kezdeményezője a szakmai megbeszéléseknek és a konzultációknak. Az esetmenedzseri feladatait elkötelezetten, töretlen lelkesedéssel, lelkiismeretességgel végzi. Személyisége, pozitív kisugárzása, humora és lendülete motorja közösségünknek.”

Gyetván Eszter 2019 óta dolgozik Dunakeszin, professzionális hozzáállása példaértékű a kollégái számára.

Idén Gyetván Eszter vehette át az Év szociális munkása elismerést

A kitüntetést Dióssi Csaba polgármester és Sipos Dávid alpolgármester adta át Gyetván Eszternek, az Év szociális munkásának.

Az elismerés átadása után Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK igazgatója gratulált a díjazottnak, aki mellett szakmai büszkeséggel beszélt kollégáiról, akik nap mint nap felkészülten és nagy empátiával végzik tevékenységüket.  

(Vetési)
Fotó: KesziPress

A szociális munka napja alkalmából valamennyi dolgozó ajándékot kapott az önkormányzattól

Még szintén érdekelheti...