oktatás

Rétvári Bence: az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában

A család után az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) nagyváradi díjkiosztó gáláján vasárnap este.

Rétvári Bence kifejtette: az oktatásban sok tekintetben lebomlanak az országhatárok, és függetlenül attól, hogy valaki a határ egyik vagy másik oldalára született, az ugyanazt tudja megtanulni a magyarság irodalmáról, történelméről. Hasonlóképpen az iskola segít kompenzálni a diákok különböző családi hátteréből fakadó esélykülönbségeket is. Ezen a téren például PISA-mérések igazolták, hogy Magyarországon 26-ról 19 százalékra csökkent azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknél az otthoni hátrány meghatározó az iskolai teljesítményben – tette hozzá.
    Az államtitkár szerint fontos előrelépés volt az is, hogy a – korábban piaci szempontok alapján kezelt, szerzői jogvédelem által korlátozottan elérhető – tankönyvek közkinccsé váltak. Mint mondta: egyre többen használják a Nemzeti Köznevelési Portálra digitális formában feltöltött „okostankönyveket”, és oktatási segédanyagokat. Az ingyenesen hozzáférhető platformon 64 ezer okosfeladatot, 5300 feladatsort, 7700 kiegészítő tananyagelemet lehet elérni, a portálnak eddig 6,2 millió látogatója volt, 27 millió letöltéssel, ezeknek egy jó része már a Kárpát-medencéből, vagy akár a diaszpórából származik – tette hozzá.
    Rétvári Bence rámutatott: a magyar állam ötven magyar külhoni középiskolát és kollégiumot, szórványkollégiumot, nyolc magyar tannyelvű felsőoktatási intézményt, illetve kart támogat, csaknem 900 óvoda és bölcsőde építését vagy fejlesztését finanszírozta, így most már 300 ezer gyermek számára teszi könnyebben elérhetővé a magyar anyanyelvű oktatást.
    Az államtitkár úgy értékelt: lehet előnyt kovácsolni abból, hogy a magyarság hányatott történelme során világnemzetté vált, ehhez az kell, hogy a kulturális gyökereket adó oktatási rendszer nemzetegyesítő erőként működjön, ebben pedig kiemelt szerepük van a pedagógusoknak.
    Rétvári Bence szerint a határon túl többletküldetést teljesítő, az idegen nyelvi közegben élő magyar gyermekeket anyanyelvű kultúrájukhoz ragaszkodásra nevelő pedagógusoknak dupla köszönet jár, mert ők teremtik meg azt az alapot, amelyhez a magyar állam hozzáteheti a maga támogatását.
    „Az a 100 milliárd forint, amit a határon túli magyar közösségek összetartására fordítunk, csak hozzáadás. Ahhoz önök kellenek, hogy az jó termőtalajba, jó helyre kerüljön” – mondta a kereszténydemokrata politikus a kitüntetett pedagógusokhoz intézve szavait.
    Kiemelte: a nagyváradi ünnepségen azok a pedagógusok kaptak elismerést, akik a „többet adók” közül is a legtöbbet teszik. Véleménye szerint a pályakezdők esetében ez ösztönzés, az idősebbeknél pedig azoknak a példaképeknek az elismerése, akik mögé érdemes felsorakozni.
    Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselője köszöntőjében felidézte, hogy a szövetség oktatáspolitikusaként az új romániai tanügyi kerettörvény kidolgozása során ismét megtapasztalta, hogy a kisebbségi érdekképviselet egy örökös harc a megszerzett jogok megtartásáért, a legapróbb előrelépések kicsikarásáért. A küzdelem folytatásához szerinte hitre és összefogásra, a többségi gyanakvást megváltoztatni képes fiatal nemzedékekre van szükség, amelyek felnevelése a család és a pedagógusok közös felelőssége.
    A nagyváradi ünnepségen tíz pedagógus vehette át a legalább 25 éve a pályán lévő, és kiemelkedő oktatói-nevelői munkát végző, nyugállományba vonuló pedagógusoknak, egyetemi oktatóknak adományozható Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.
    Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, az RMPSZ megyei szervezetének elnöke arról beszélt, hogy az igazi pedagógus nem csak a tanórákon „lámpás”, hanem egész életében az marad. Ezért döntött úgy az RMPSZ országos elnöksége, hogy a több évtizedes oktató-nevelő munka elismeréséül kétévente Ezüstgyopár díjjal jutalmazza azokat a pedagógusokat, akiknek életpályája példaértékű, munkásságuk, alkotásuk maradandó értéket teremtett.
    A pedagógusszövetség életműdíját – a közösség és a magyarság kitartó szolgálatába állított sok évtizedes tanítói, nevelői pályafutása elismeréseként – a Hegyközcsatáron, Érszőlősön és Margittán oktató Kovács Katalin vehette át.

MTI

Még szintén érdekelheti...