aktuális

Nagymarosnál kedden hajnalban egy vágányon megindulhat a vonatforgalom

Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is. A daruzást és az utómunkálatokat követően a MÁV szakemberei az egyik sínpáron megkezdték a vágányszabályozást, és visszaépítik a kocsik emelése, elszállítása miatt elbontott, félrehúzott felsővezetékeket is.

Ez azt jelenti, hogy a mai napon még nem indulhat újra a vonatforgalom, de január 2-án hajnali 4 órakor egy vágányon villamosvontatással megindulhat a közlekedés Nagymarosnál, így akkortól várhatóan újra járnak a szobi zónázóvonatok, valamint a nemzetközi vonatok is, ezért nem kell majd átszállni pótlóbuszra Vác és Szob között. Előreláthatólag kedd reggel egy másik vágányt is vissza lehet adni a vonatok számára.

További három jelentősen megrongálódott vágány helyreállítása várhatóan két hétig tart. Addig a Budapest-Vác-Szob vonal északi, Vác és Szob közötti szakaszán közlekedő vonatok esetében 5-15 perces késések előfordulhatnak.

Kedden hajnaltól várhatóan a következők szerint közlekednek a vonatok:

–       Az S70-es vonatok továbbra is menetrend szerint közlekednek a Nyugati pályaudvar és Vác között.

–       A szobi Z70-es, G70-es vonatok ismét a megszokott teljes útvonalukon közlekednek.

–       A nemzetközi vonatok, azaz a Metropolitan EuroCityk, a Báthory (EC 130, EC 131), és a Hungária EuroCityk (EC 172, EC 173), valamint a Metropol EuroNight vonatok (EN 476, EN 477) a Nyugati pályaudvar és Szob között a menetrend szerinti teljes útvonalukon közlekednek.

–       Vác és Szob között már nem kell átszállni pótlóbuszokra sem a szobi járatok, sem a nemzetközi vonatok esetében.

Január 1-jén még marad a korlátozás és az eddigi forgalmi rend:

Vác és Szob közötti korlátozások miatt január 1-jén, illetve a forgalom megindulásáig mégaz elmúlt két napra meghirdetett forgalmi rend szerint zajlik még a közlekedés. Vác és Szob között pótlóbuszok járnak. A szobi Z70-es, G70-es vonatok, illetve a késő esti, éjszakai szobi S70-es vonatok nem közlekednek. A Nyugati pályaudvar és Vác között az S70-es vonatok megszokott menetrendjük szerint járnak. Vác-Verőce-Nagymaros-Szob között a Volánbusz elfogadja a vasúti menetjegyeket és bérleteket a menetrend szerinti buszokon.

A Metropolitan EuroCityk Szlovákia felől csak Szobig közlekednek és onnan fordulnak vissza, helyettük Vác és Szob között EC-pótlóbuszok járnak. A Metropol EuroNight (EN 476, EN 477), a Báthory (EC 130, EC 131) és a Hungária EuroCityk (EC 172, EC 173) kerülő útvonalon, Hegyeshalom, Rajka felé, felől közlekednek.

Utazás előtt érdemes tájékozódni a MÁV app, az Elvira menetrendi tervező (jegy.mav.hu), a mikorindul.hu weboldalunk segítségével, illetve a MÁVINFORM felületein (MÁV honlap, MÁV app, facebook). Kérjük utasainkat, hogy figyeljék az állomási és fedélzeti utastájékoztatást is.

A teljes helyreállítás várhatóan 2 hétig tart

Szombat kora délután egy Nagymaros állomásra bejáró 23 vagonból álló tehervonat 9 tartálykocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon, egyes kocsik a tengelyükkel az ágyazatba fúródtak.

A kisiklott tisztítatlan tartálykocsik bár üresek voltak, de az előírásokat betartva a MÁV vegyi elhárító csapata és a Katasztrófavédelem szakemberei megvizsgálták azokat. Szivárgást nem észleltek, így nem jelentettek veszélyt a környezetre. Ennek megállapítását követően már aznap délután megkezdődhetett a helyszínelés és estétől pedig a műszaki mentés egy vasúti óriásdaru segítségével.

A kocsik daruzásának megkezdése előtt a felsővezetéket részben vissza kellett bontani, illetve félrehúzni, hogy a daru, és a megemelt kocsik ne akadjanak bele. A MÁV szakemberei szombat délutántól éjjel-nappal folyamatosan dolgoztak a kocsik visszaemelésén. Hétfő délutánra mindegyik kocsit sikerült beemelni és elszállítani, továbbá a nagymennyiségű leszakadt alkatrészt, tengelyeket, forgóvázakat is összegyűjtötték, elvitték. Ezt követően, hétfő estétől az egyik, kevésbé rongálódott vágányon elvégezték a szükséges vágányszabályozást, illetve visszaszerelték a felsővezetéket, hogy kedden hajnalban megindulhasson a vonatközlekedés.

A baleset következtében három vágány esetében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, pl. sínek, jelzőberendezések, váltók, betonaljak sérültek. Az okozott károk pontos felmérése és a teljes helyreállítás tervezése, kivitelezése csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után kezdődhetett meg. A pálya teljes helyreállítása a jelenlegi becslés alapján két hétig tarthat.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság  

Fotó: 0627.hu/Heinczinger Balázs

Még szintén érdekelheti...