oktatás

Hivatalosan is elindul idén a tudatos internethasználatra nevelő Digitális Tinik program

A tavalyi kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindítja tudatos internet-használatra nevelő programját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); a Digitális Tinik programhoz bármely iskola csatlakozhat – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Azt írták a kezdeményezést tavaly ősszel a GVH a Szerzetesrendi Iskolák Diákjainak Társáságával (SZITA) együttműködésben indította, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a digitális térben megjelenő veszélyekre. A kísérleti programban eddig 270 szerzetesrendi fenntartású iskolákban tanuló diák vett részt.
    A GVH a témában lezárt versenyfelügyeleti eljárásai, piackutatások és a gyorselemzések tapasztalatai alapján állította össze a 10-16 év közötti fiataloknak szóló oktatási, edukációs programot, amely  jelenleg kétszer 45 perces interaktív tanórát jelent.
    Emlékeztettek rá, a versenyhivatal 2023-ban is számos versenyfelügyeleti eljárást zárt le és indított, amelyekben a sérülékenyebb fogyasztókat célzó, jellemzően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat vizsgálta és nem egy esetben büntette. Megemlítették a TikTok vizsgálatát és azt a májusi átfogó gyorselemzést, amelyben azt vizsgálták, hogy az ingyenesen mobiltelefonra letölthető, gyermekeket célzó játékok alkalmaznak-e úgynevezett sötét megoldásokat. Megjegyezték, hogy a GVH vizsgálata számos veszélyt és kockázatot tárt fel, amelyekre egyebek mellett a programban is felhívják a figyelmet.
    Azt írták, bárki részt vehet a programban: egy-egy iskolára vagy évfolyamra szabott, egyedi megoldásokra is nyitottak a szervezők. Az érdeklődő iskolák, pedagógusok a  e-mail címen tudnak jelentkezni, illetve kérdéseket feltenni a programról – közölte a GVH.

Még szintén érdekelheti...