aktuális

Energiaügyi Minisztérium: akkor is zavartalanul fűthetünk majd, ha fagy

Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán, írja az MTI.

    A bejegyzésben a tárca úgy fogalmazott, „akkor is zavartalanul fűthetünk majd, ha fagy”.

    A minisztérium kifejtette, hogy a megfelelő téli felkészülésnek köszönhetően a szinte teljes tárolói kapacitást elfoglaló gázkészlettel vágott neki Magyarország a fűtési szezonnak. „A hazai gáztárolók töltöttsége most 86 százalék körül alakul, azon a szinten, ahol legutóbb augusztus közepén járt. A nyár végére elértük az uniós előírás szerint csak novemberre teljesítendő 90 százalékot. A 98 százalék felett tetőző töltöttségből a huzamos ideje zajló kitárolás ellenére még mindig az európai középértéket felülmúló mennyiség maradt” – írta a tárca.

    A bejegyzésben kitértek arra is, hogy „a valós helyzetet pontosabban tükröző fogyasztásarányos adat idehaza 57 százalékos, ez az európai országoké közül a harmadik legmagasabb érték, az uniós átlagnak több mint a kétszerese. Az elérhető tartalék majdnem duplája a tavalyi egész éves lakossági fogyasztásnak. A mindenkori igények a belföldi kitermelésből és a hosszú távú szerződésen alapuló folyamatos importból is kiszolgálhatók” – közölte a tárca.

    „A jelenleg mintegy 5,7 milliárd köbméternyi földgázkészlet megnyugtatóan garantálja tehát, hogy a magyar családok akár keményebb mínuszokban is melegen tarthassák otthonaikat. Ezt a háztartások nemzetközi összevetésben olcsón tehetik meg, hiszen a rezsicsökkentésnek köszönhetően jelenleg is Európa legalacsonyabb gáz- és áramárát fizetik” – olvasható a minisztérium Facebook-oldalán.

Címlapkép: veol.hu

Még szintén érdekelheti...