közélet

A városvezetéssel szemben fajsúlyosan kritikus közéleti nyilatkozat aláírói voltak a januári Váci Polgári Est díszvendégei

Január 25-én ­– ezúttal is rendkívül nagyszámú érdeklődő részvételével – újra Váci Polgári Estnek adott helyet a Piarista Kilátó Központ, s ezúttal olyan közéleti személyiségek voltak a főszereplők, akik egy közös nyilatkozat aláírásával is kinyilvánították korábban, hogy változásra van szükség a városvezetésben, mert meglátásuk szerint a jelenlegi irányvonal már bizonyítottan zsákutca – írja a vaconline.hu.

Fábián Fédra házigazda bevezetője után ezúttal Gerzsenyi-Raczkó Tímea szerkesztő-riporter kérdezte a meghívottak közül megjelent három nyilatkozat-aláírót (Dr. Bóth János volt országgyűlési képviselő, korábbi polgármester betegség miatt végül lemondta a részvételt) elsősorban arról, mi motiválta őket a közös állásfoglalásra.

Elsőként Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum vezetője fejtette ki álláspontját.
– „A nyilatkozatot balról és jobbról olyan közéleti szereplők írták alá, akik nem résztvevői jelen pillanatban döntéshozóként a városi politikának, de mindannyian azt tapasztaljuk, hogy soha nem látott mértékben túlpolitizált, nem át-, hanem túlpolitizált a jelenlegi közhangulat a városban. Ez semmiképpen nem teszi lehetővé azt, hogy itt szakmai dolgokról párbeszédet lehessen folytatni. Én tagja voltam 1998-tól annak a testületnek, amelynek az élén Lábai László állt polgármesterként, ugyanakkor jobboldali többsége volt annak a grémiumnak, adva volt tehát egy kényszerhelyzet, amiben kénytelenek voltunk párbeszédet folytatni egymással, és működött a város. Most azt látjuk, érezzük, hogy túlnyerte magát a baloldal, úgy tapasztaljuk, hogy vissza is él ezzel a helyzetével, és abszolút túlpolitizált módon gyakorlatilag lehetetlen a két oldal közötti konstruktív kommunikáció, pedig nagyon fontos lenne, főleg ha egy osztrák kisvárost álmodunk, békés és nyugodt hangulatban. Azt gondolom, hogy ennek a békés, nyugodt hangulatú kisvárosnak a képe bizony a ködbe veszett. A jelenlegi városvezetés, polgármester asszony nyomasztó súllyal tenyerel rá a városra, ezen a jövőben mindenképpen változtatni kell” – fogalmazott a Váci Polgári Fórum vezetője.

Vásárhelyi Tamás, a Közösen a Városért Egyesület elnöke bevezetésként megemlítette: 2019-ben azért indult el függetlenként a polgármesterségért, hogy hozzájárulhasson a város élhetőbbé tételéhez, ahhoz, hogy jó, jobb legyen itt vállalkozni, élni.

– „A nyilatkozatot azért írtam alá, mert egyetértek azzal, hogy jelenleg nem jó irányú a város vezetése, nincs igazi gazdája Vácnak. Pedig nagyon jók a település adottságai, szuper dolgokat lehetne itt létrehozni. Jómagam klubvezetőként azt is érzem, hogy a sport sem kapja meg a kellő támogatást, bár hozzáteszem, én soha nem folyamodtam támogatásért, igyekszünk megoldani önerőből a működésünket, fejlődésünket, mégis valahogy úgy tűnik, mintha az egyesület szálka lenne a városvezetésnek a szemében. De a sporton túlmenően alapvetően, minden tekintetben lehetne jobban vezetni a várost” – mondta az egyesületi elnök.

A legutóbbi választáskor függetlenként ugyancsak ringbe szálló Néveri István ügyvéd azzal kezdte, hogy meglátása szerint akkor lehet előrébb jutni egy ilyen kisváros életében, ha közös pontokat keresünk és nem azokat, amelyek szétválasztanak.

– „A Bartos Ferenc polgármester nevével fémjelzett ciklus utáni időszaktól kezdve, kívülről is jobban figyelve a történéseket folyamatosan számtalan hibát láttam, és mindig feszített az a meggyőződés, hogy kulturáltabb, konstruktívabb hozzáállással előrébb tarthatnánk. Soha nem feltétlenül politikai oldalról közelítettem meg ezt a kérdést. Vác ugyan nagyobb város annál, hogy egy polgármester vagy akár egy képviselő esetében csak a személyes szimpátia, tapasztalat alapján döntsenek a választók, itt már előtérbe kerülnek a pártpreferenciák, de függetlenül attól, hogy kit milyen oldalról választottak meg, ezt a testületben félre kell tudni tenni. Egyértelműen látni, hogy ennek a hiánya az elmúlt négy és fél évben különösen kicsúcsosodott az önkormányzatban, amin mindenképp változtatni kell” – fogalmazott a nyilatkozat-aláírókhoz csatlakozott ügyvéd.

Zárójeles megjegyzés: A közéleti beszélgetésen az önkormányzat balliberális döntéshozó többségének több tagja is megjelent, továbbá nem kérdezve, hanem csendesen meghúzódva a városvezetéshez becsatolt (mondjuk ki: a liberális újságíróból szivárványos diktátorrá vált Matkovich Ilona rövid pórázán rángatott) helyi televízió is képviseltette magát.
Ők nyilván meglepődve tapasztalták, hogy a megjelent lakosok nagy többsége mélyen egyetért abban, hogy 2024-ben ideje lesz egy komoly változásnak a váci városvezetésben.

Forrás: vaconline.hu/Ribáry Zoltán

Még szintén érdekelheti...