aktuális

A jövő mérnökei, pedagógusai legóból építik meg a szeptemberben megnyíló Dunakeszi Diáknegyed épületeit

Napjainkban Magyarország legnagyobb középfokú oktatási intézménye Dunakeszin épül. A szeptemberben megnyíló diáknegyedben két középiskola, a IV. Béla Király Gimnázium és a VSZC Lányi Ferenc Technikum diákjai lesznek az első diákok, akik a szakemberek példáján fellelkesedve a város többi iskolájának tanulóival közösen legóból építik meg a gigantikus intézményt.

A 130 ezer darab legóból készülő impozáns makett majd a diáknegyed bejáratánál „köszönti” a diákokat és az intézménybe érkezőket. A „legókampusz” végleges súlya 120 kg lesz, melyet mintegy 400 munkaóra alatt építenek fel a diákok és a hozzájuk csatlakozó lelkes felnőttek. Az iskolaváros építéséből a hétvégén is kivették részüket a két középiskola tanulói, akik a „saját” iskolájukat ötezer legókockából építették fel.

A IV. Béla Király Gimnázium diákjai Muladi Tamás földrajz-történelem szakos tanár irányításával 24 órán keresztül – éjjel-nappal – folyamatosan építették a diáknegyed egy részét, az ő új iskolájuk makettjét. A lelkes összefogást és a kreatív alkotó tevékenységet siker koronázta, a végeredményt megtekintette Dióssi Csaba polgármester is, aki gratulált a diákoknak és a velük együtt szorgoskodó felnőtteknek.

Dióssi Csaba polgármester gratulált a diákoknak és a pedagógusoknak, akik igazi közösségként legóból építik meg a Dunakeszi Diáknegyed épületeit


– Gratulálok, látom elkészült a „nagy mű”, ez fantasztikus, hiszen ötezer kis kockából építettétek fel a szeptemberben benneteket fogadó iskolátok mini változatát – hangzottak a polgármester elismerő szavai, aki szerint Dunakeszi életében és további fejlődésében meghatározó szerepe lesz a 2024/25-ös tanév kezdetén megnyíló diáknegyednek, amely a két oktatási intézmény mellett sport- és kulturális programoknak otthont adó létesítményekkel együtt fogadja majd a dunakeszieket.

Dióssi Csaba jó érzéssel jelentette be a diákoknak és a pedagógusoknak, hogy: „A mi vállalásunk is halad: az ország legnagyobb középiskolai beruházása 98%-os készültségen áll.”

A városvezető az ország legnagyobb oktatási intézményének építése kapcsán kiemelte, hogy a Dunakeszi Diáknegyed öt méterszer három méteres makettje is jól demonstrálja a beruházás nagyságát. 

Dióssi Csaba saját tapasztalatait is megosztva örömmel jelentette ki, hogy igazi közösségi élményt jelent részt venni a makett építésében. A két középiskola építése mellett vannak, akik a sportcsarnokot, míg mások a tanműhelyt építik. – Én például a Bárdos iskola diákjai által felépített tanműhely alsó szintje fölé építem a felső szintet és a tetőszerkezetét, ami nem akármilyen kihívás még egy mérnök ember számára is. Polgármesterként és alkotótársként is gratulálok nektek, és köszönöm a pedagógusok és a szülők segítségét, együttműködését – hangzottak Dióssi Csaba szavai.

Zentai Kati, a IV. Béla Király Gimnázium vezetője a diákok kreatív aktivitása mellett külön köszönetet mondott kollégájuknak, Muladi Tamás földrajz-történelem szakos tanárnak, aki 24 órán keresztül segítette a tanulók alkotó tevékenységét.  Kiemelte a szülők együttműködését is, akik éjjel-nappal süteményekkel és egyéb finomságokkal szolgálták ki a fiatalokat, hogy sikeresen teljesítsék a nagy vállalásukat.

Zentai Kati, Muladi Tamás, Szabó József, Dióssi Csaba

– Mindannyiunk számára fontos volt, hogy a legóból épülő makett minden darabja illeszkedjen, a helyére kerüljön, mert csak így lehet tökéletes a diáknegyed. Büszke vagyok rátok, hogy sikerült! – dicsérte a tanulókat az igazgató asszony, aki szerint nagyon fontos – nem csak a makettnél, de az épülő diáknegyednél is – hogy álljanak össze a darabok, az egymásba épülő elemek, mert csak akkor lesz igazán működőképes, tökéletes.
– Úgyhogy kívánjuk, hogy álljanak össze a darabok, játsszunk jól, hiszen a legó ezt jelenti – fogalmazott Zentai Kati.

– Számomra nagyon különleges élmény volt, hogy éjjel-nappal építettük, mert én még sosem voltam az iskolában délután négy óra után. Imádok legózni, és ez így, hogy legóztunk, és még este is itt voltunk a suliban, ez így együtt egy hatalmas élmény volt – mondta érdeklődésünkre Mádai Laura.
– Fantasztikus volt ez az egész élmény. Az, hogy így látni, ahogy épül órákról órákra ez a nagy mű, hihetetlen volt. Tényleg! – lelkendezett Németh Lilla.

A lapunknak nyilatkozó négy boldog diáklány

– Nekem nagyon jó volt, mert így közelebb tudtam kerülni másokhoz, és csapatépítésnek is kiváló program volt. Szerintem örök emlék lesz – árulta el Handel Adél.
– Én is nagy élményként éltem meg, részese lehettem egy hatalmas épület felépítésének, amelybe szeptemberben beköltözünk. Ez egy csoda volt, egy nagy vállalkozás alkotói lehettünk, még akkor is igaz, ha legóból építettük – mondta Varga Panna Krisztina.

Szabó József önkormányzati képviselő valamennyi osztály legóépítő tevékenységét segíti (A kép jobb oldalán Szekeres-Joó Eszter, a VSZC Lányi Ferenc Technikum vezetője)

– A 2023/24-es tanév minden bizonnyal egyik legizgalmasabb projektje minden Dunakeszin tanuló iskolás számára a Diáknegyed LEGO-ból való megépítése. A Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola kezdő két osztálya sem volt ez alól kivétel. A diákok Föedlné Bedők Gyöngyvér tanárnő irányításával kezdték meg a munkát 2023 októberében, bár hamar kiderült, hogy a diákok nagyokat meghazudtoló építők. Iskolánk 6 alap (kert és parkoló) építésével kezdett, ebben Szabó Máté Bálint és Rottenhoffer Máté jeleskedett. Ők adták át a stafétát a technikum építésekor novemberben mindkét osztályból alakult néhány fős csapatnak. Kozonics Panka és Gladics Bálint vezetésével dolgozó építők elszánt lendülettel hajtották végre a feladatot, a makett 2024 januárjában készült el. A tanulók végig izgulhatták, ahogy a kb. 5 m2 alapterületű építmény nem minden nehézség nélkül elszállításra kerül. Közös képpel ünnepelte a kis csapat a nagy munka végét, mely minden bizonnyal örök emlék marad számukra – mondta elismeréssel a hangjában Szekeres-Joó Eszter, a Dunakeszin működő Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.

Vetési Imre

Fotó: filmkovacs.hu

Még szintén érdekelheti...