fejlesztés

Testvérvárosi delegációk látogatása a diáknegyedben

A II. Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérversenyen résztvevő Stary Sacz és Székelykeresztúr delegációja az ünnepélyes városházi találkozó után látogatást tett a szeptemberben megnyíló Dunakeszi Diáknegyedben, melynek már 95 százalékos a műszaki készültségi szintje. A két középiskolának otthont adó diákvárosban Dióssi Csaba polgármester kalauzolta a vendégeket.

– Óriási előkészítő és szervező munka lehet a gigantikus építkezés mögött, amit nem lehetett egyszerű elindítani a gazdasági és a hétköznapi életünket bénító Covid-járvánnyal sújtott időszak után – mondta a látogatás után Jacek Lelek. Stary Sacz polgármestere szerint a dunakeszi önkormányzat lobbi erejét és a jövőbe vetett hitét bizonyítja, hogy az orosz-ukrán háború okozta gazdasági nehézségek ellenére is sikerült egy ilyen impozáns iskolacentrumot felépíteni a magyar kormány támogatásával.

– Az új oktatási intézmény óriási hatással lesz Dunakeszi és a környező települések életére. Nagyon tetszik a diáknegyed, gratulálok, Dióssi Csaba polgármester úréknak, remek munkát végeznek! – jelentette ki Jacek Lelek.

– Évekkel ezelőtt már beszéltünk róla, hogy kormányhatározattal elindul az építkezés, amely napjainkban Magyarország legnagyobb oktatásfejlesztési beruházása.  Most pedig, székelykeresztúri polgárként csodálkozva néztük a diáknegyed fantasztikus létesítményeit – mondta Koncz Hunor-János polgármester.

 – Mint Dióssi Csaba polgármester úr mondta, Dunakeszi 60 éves fejlesztési forrásait kötné le egy ilyen óriási beruházás, a mi kis mezővárosunkban nem is álmodhatunk róla. Ez egy óriási országos befektetés, amely szerintünk a legjobb helyre került. Büszkék vagyunk rá, hogy testvértelepülésünk, Dunakeszi ilyen látványosan fejlődik. Lenyűgöző az építkezés volumene és minősége. Én azt gondolom, hogy manapság ez egy óriási nagy teljesítmény! Azt kívánom a dunakeszieknek és a környékbelieknek, hogy ez az igazán elegáns és színvonalas beruházás a minőségi oktatás otthona legyen – mondta Koncz Hunor-János, Székelykeresztúr polgármestere.

(Vetési)

Fotó: filmkovacs.hu

Még szintén érdekelheti...