Emlékezés

Vándorkiállítás Wittner Mária szabadságharcos életútjából

Dunakeszi díszpolgárának, ’56-os halálra ítéltnek, a 2023-ban elhunyt egykori országgyűlési képviselőnek állított emléket a Patrioták Egyesülete Készültem az útra című vándorkiállítással, melynek első helyszíne Dunakeszi. Az ünnepélyes megnyitó a József Attila Művelődési Központban, február 20-án zajlott, igen nagy érdeklődés mellett.

A megjelent dunakesziek megtöltötték a kiállítási helyszínt, de távolabbról is szép számmal jöttek Wittner Mária tisztelői. Külön örvendetes, hogy számos fiatal tett érte, hogy Mária életútját és életének számos tanulságát, hazaszeretetét és szabadságvágyát megismertethessék szerte az országban. Fiatalember dr. Hetzmann Róbert, a Patriota Egyesület elnöke, valamint fiatal a kiállítás szakmai munkálatait irányító Hajagos Csaba történész-kurátor is.

 dr. Hetzmann Róbert, a Patriota Egyesület elnöke

Örömünkre egy teljes középiskolai osztály is részt vett a megnyitón, a Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskolából Szekeres-Joó Eszter intézményvezetővel, akik szeptembertől már az átadás előtt álló Diáknegyed egyik épületében folytatják majd tanulmányaikat.

Azért is fontos a fiatalság jelenléte, mert, ahogy Wittner Mária hangoztatta: a zászlót tovább kell vinni, s ha mi már nem leszünk, akkor is legyenek öntudatos hazafiak, akikre nemzetünk jövője érdekében számíthatunk.

Csoma Attila, a VOKE JAMK igazgatója

Az eseményt – a Himnusz közös eléneklése után – Csoma Attila igazgató indította el, és maga is megemlékezett Wittner Máriáról. A kiállítás jelentőségéről és Wittner Mária hősies és példamutató helytállásáról, a vele és a többi szabadságért küzdő ötvenhatosok megtorlásban elszenvedett sorsáról, s mindennek a mai viszonyok közötti jelentőségéről Dióssi Csaba polgármester beszélt, majd dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, körzetünk országgyűlési képviselője, később pedig Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a kiállítás védnöke.  

Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere
Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a kiállítás védnöke (b)

Hasonlóan méltatva Mária küzdelmét – még a rendszerváltást követően is – az igazság elferdítése ellen dr. Hetzmann Róbert elnök. Végül Hajagos Csaba a kiállítás rendezője is hozzájárult a Wittner Máriáról kialakuló összkép megalkotásához.
A megszólalók mind személyes jó barátságban, hosszú éveken át tartó munkakapcsolatban álltak, így több személyes élményt is beleszőttek elbeszéléseikbe a tavaly elhunyt és a dunakeszi temetőben, díszsírhelyen nyugvó 56-os hősünkről.

Varga János ’56-os hős

Összefoglalva Wittner Mária minden nemzetben gondolkodó magyar számára példát mutatott, az igazságot, becsületet, tisztességet és meghátrálást nem ismerő életművével.

Vendégünk volt továbbá Varga János szintén 56-os hős, aki a jeles események idején még csak 16 éves volt. Éppen ez a fiatal életkor mentette meg az akasztástól. Így „csak” 13 éves börtönbüntetésre ítélték. Abból a csoportból, ahol Wittner Mária is harcolt a nemzet szabadságáért, már csak egyedül ő él. Ennek kapcsán szívesen válaszolt, s mondott történeteket Dr. Hetzmann Róbert kérdéseire, felelevenítve az akkor történteket.

Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes


Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes is megtisztelte a rendezvényt, s két előadott, az alkalomhoz illő énekével járult hozzá Wittner Mária emlékéhez.

Wittner Mária már életében szállóigévé vált következő gondolata adta a rendezvény gerincét:

Nagyon sokszor feltettem magamnak a kérdést: miért maradtam életben? A kérdés hosszú éveken át megválaszolatlan kérdőjel maradt, melyre nem találtam meg a magyarázatot. Ma már tudom, életben maradásomhoz feladat kötődik. Azoknak követeként állok most itt, akik ma már nem szólhatnak. Úgy érzem, nem tettünk meg mindent értük. Vádolnak a bitófák és vádolnak a kopjafák a 301-es parcellában. Ezért választottam ezt a harcot, és leszek a követük, ha kell, a lelkiismeretük.

„Ők nagyon jól tudják, hogy amíg mi élünk, addig hiába akarnak történelmet hamisítani, nem fog sikerülni.”  Tovább kell vinni ezt a gondolatot, mert még most is itt vannak közöttünk!” – idézte föl Németh Szilárd.

Dunakeszin szinte mindenki ismerte és tisztelte Máriát, hiszen több évtizeden keresztül élt közöttünk. Minden hívásunkra szívesen jött, tartott beszédeket, visszaemlékezéseket. Rendszeresen találkozhattunk vele nem csak itthon, de akár Csíksomlyón is. Nemzeti zászlóért is bátran fordulhattunk hozzá, mindig szívesen varrta a piros-fehér-zöld lobogókat.

A kiállítás február végéig látogatható a VOKE József Attila Művelődési Központban (Állomás sétány 17.).

Windhager Károly

Még szintén érdekelheti...