Kultúra

„És akinek szép lelkében az ének” – 12 kórussal ünnepelték a könyvbemutatót

Dunakeszin mindig is szólt a dal, mondhatnánk. Az első, dokumentálható közösen éneklő csoport, a Dunakeszi Dalárda 1904-ben már biztosan működött, vagyis éppen 120 éve annak, hogy településünkön közös az éneklés. Az eltelt időszakban 31 kórus működött, illetve működik városunkban. Mert igen, jelenleg is 12 kórus/éneklő csoport ajkáról zeng a dal a közel 50.000 lélekszámú Dunakeszin.

Dióssi Csaba polgármester kérésére, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény elkészítette a településünk 120 éves kórustörténetét bemutató kötetet. Amikor a munka megkezdődött, abban sem voltunk biztosak, hogy egy füzetet ki tudunk adni, azt pedig, hogy egy több mint 200 oldalas könyvet, álmunkban sem gondoltuk volna.

Szakáll Lászlóné (j2) Fotó: dunakeszipost.hu

Szakáll Lászlóné, Lujzi néni és dr. Gyombolainé Kindler Edit segítségével, támogatásával, hathatós közreműködésével azonban az egész dunakeszi zeneszerető társadalom megmozdult. Kaptuk a fényképeket, a dokumentumokat, visszaemlékezéseket, rövid vagy hosszabb sztorikat. És végül megszületett a kötet, amely településünk kórusainak történetét tárja olvasói elé. Ezúton is köszönjük mindenki segítségét!

Dióssi Csaba polgármester köszöntőjében kiemelte, mennyire fontosnak tartja a zenét, a zenei nevelést

A kötet bemutatójára 2024. március 7-én került sor a VOKE József Attila Művelődési Központban. Polgármester úr köszöntötte a szép számú érdeklődőt. Köszöntőjében kiemelte, mennyire fontosnak tartja a zenét, a zenei nevelést, az együtt éneklést, és milyen lenyűgöző, hogy településünkön ilyen régóta működnek állandó jelleggel éneklő formációk. Végül virágcsokorral köszöntötte Szakáll Lászlónét és dr. Gyombolainé Kindler Editet, akiknek megköszönte a település zenei életének előmozdítása, fejlesztése, szervezése érdekében tett erőfeszítéseiket.

Veres Kornél, fotó: dunakeszipost.hu

Veres Kornél, a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója bemutatója során elmondta, hogy milyen sok kórus működött a 120 év során, közülük kiemelkedett a Magyarság férfikar, amely 92 éven át szolgálta a közösséget. Hangsúlyozta, hogy az énekkarok az iskolai, a liturgikus vagy a közösségi szolgálatot helyezték tevékenységük fókuszpontjába. Jelentősnek tartotta, hogy Dunakeszin ma is 12 kórus / éneklő csoport működik.

Ezt követte a kórusok műsora. Fellépett a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola kórusa (vezényelt: Sándor Anna és Gyura Anikó), a Széchenyi István Általános Iskola Kicsinyek kórusa (vezényelt: Embey-Isztin Gabriella), a Szent István Általános Iskola Kicsinyek kórusa (vezényelt: Farkas Szilvia), a Bárdos Lajos Általános Iskola Kicsinyek kórusa (vezényelt: Kardos Eszter), a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium énekkara (vezényelt: Rátki Ilona), a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola kamarakórusa (vezényelt: Nemeskéri Emese), a Bárdos Lajos Általános Iskola Cantemus kórusa (vezényelt: Budaházi-Dobó Katalin), a Play the Voice (vezényelt: Balogh Gyula), a Dunakeszi Református Gyülekezet kórusa (vezényelt: Bojtor Noémi), az Alagi Szent Imre Kórus (vezényelt: Horváth István), a Dunakeszi Szent Mihály-templom kórusa (vezényelt: Diósi Tamás), valamint a Dunakeszi Városi Vegyeskar (vezényelt: Gyombolai Bálint).

Dr. Kerekes Dóra, a kórustörténeti könyv szerkesztője, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője (képünkön)

Fotó: filmkovacs.hu

Még szintén érdekelheti...