aktuális

250 fő vett részt az első dunakeszi rendkívüli szakrendelési napon

Korábban Dióssi Csaba polgármester már utalt rá, többek között a polgármesteri beszámolójában is, hogy az önkormányzat a várólistákat érintő országos problémára helyben keres megoldást. A két szűrőnap után, ahol 1300 dunakeszi lakos vehetett részt, most szombati napokon rendkívüli szakrendeléseket finanszíroz a város, aminek a célja egyértelmű: csökkenteni a várólistákat – írja a dunakeszipost.hu.

Érdekes kettősségnek lehettek tanúi a közösségi médiában a dunakesziek: miközben Tonzor Péter, az egyik ellenzéki polgármesterjelölt a kampány első napján az SZTK elől jelentkezett be, nehezményezve a várólistákat, épp akkor zajlott az első rendkívüli dunakeszi szakrendelési nap az épületben. Az egyik beteg meg is jegyezte, hogy van, aki beszél a problémáról, és van, aki meg is oldja.

Dióssi Csaba polgármester telefonon úgy nyilatkozott, hogy hosszas egyeztetések után olyan lépést sikerült tenni, amivel konkrétan csökkenteni tudják a várólistákat.

“AZ SZTK-BAN BEVEZETTÜK AZ ÚGYNEVEZETT RENDKÍVÜLI SZAKRENDELÉSI NAPOKAT A VÁRÓLISTÁK CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN. AZ ELSŐ ILYEN SZAKRENDELÉSI NAP ÁPRILIS 20-ÁN, AZAZ MA VOLT, ÉS MÁJUSBAN IS FOLYTATJUK TOVÁBB EZT AZ EGYEDÜLÁLLÓ KEZDEMÉNYEZÉST.

Az első alkalomra 250 beteget tudtunk behívni, akik így hamarabb jutottak hozzá a beutaló köteles ellátásokhoz. A hosszú várakozási idő országos probléma. Ilyen helyzetekben lehet sajnálkozni vagy lehet lépéseket tenni, mi a másodikat választottuk” – nyilatkozta Dióssi Csaba polgármester.

“Nekünk az az álláspontunk, hogy egy önkormányzat nem szakmai szervezet az egészségügyben. Amit mi tudunk biztosítani, az a háttér. Ezt meg is tettük, hiszen felújítottuk az összes rendelőt, bővítettük és felújítottuk a szakorvosi rendelőt, új mentőállomást építettünk, és most folyik egy újabb egészségház megépítése. De látjuk a hosszú várólistákból eredő problémát, ezért saját hatáskörben léptünk.

NEM TUDJUK FÉL KÉZZEL MEGOLDANI INNEN DUNAKESZIRŐL EZT AZ ORSZÁGOS PROBLÉMÁT, DE A TÉTLENKEDÉS SEM DUNAKESZI STÍLUSA, EZÉRT SOKAT GONDOLKODTUNK, MILYEN LÉPÉSEKET TEHETNÉNK, ÍGY JUTOTTUNK ERRE A MEGOLDÁSRA, HOGY RENDKÍVÜLI SZAKRENDELÉSI NAPOKAT VEZETÜNK BE AZ SZTK-BAN,

ahol soron kívül vizsgálják a dunakeszieket beutalóval” – tette hozzá a polgármester

Folytatják a kezdeményezést

A Telekeszi TV is kint volt a helyszínen, összefoglaló videójukból kiderül, hogy nagy örömmel fogadták a páciensek a hívást, szívesen jöttek be szombaton az extra rendelésre. Wolfort Tiborné, az SZTK egyik vezetője pedig elmondta, hogy már szervezik a következő rendkívüli szakrendelési napot májusra. Az SZTK munkatársai értesítik a beutalóval rendelkezőket – nincs teendő, az SZTK a szabad kapacitás függvényében fogja keresni az érintettek.

Még szintén érdekelheti...