fejlesztés

218 millió forintból újulhat meg az egészségház Kismaroson

A kismarosi önkormányzat több mint 218 millió forint európai uniós támogatásnak köszönhetően újíthatja fel a település egészségházát. A fejlesztés célja, hogy a lakosság számára színvonalas, modern és megfelelő eszközállománnyal rendelkező, minőségi környezetben igénybe vehető egészségügyi ellátást tudjanak kínálni, elsősorban a helyieknek – közölte a 0627.hu-val Neubauer Rudolf, a település polgármestere.

Ismertette: két éve az önkormányzat hazai forrásból bővítette az egészségházat, viszont a régi épületrész korszerűsítése nem valósult meg. A mostani munkálatok során az eredeti egészségház teljes rekonstrukciója történik meg. 

A polgármester elmondta, hogy az elmúlt évszázadokra visszatekintve egy állandóan növekedő település Kismaros. Az elmúlt 20 év azonban exponenciálisan meggyorsította a lakosságszám növekedést, így minden intézményét kinőtte a település.

Emlékeztetett: korábban bővítettük az óvodánkat egy 150 férőhelyes, 6 csoportszobás óvodára, itt három pályázatot kellett az önkormányzatnak együtt kezelni. Létesítettünk bölcsődét is, sőt, a családi bölcsődéből nagyon hamar tovább kellett lépnünk, és most már egy 42 férőhelyes nagy bölcsődénk van, együttműködve az óvoda intézményével.

Mint mondta: a gyermekek oktatására, nevelésére fejlesztett intézményekkel együtt a teljes lakosság igényeit is felismerve el kellett kezdenünk az egészségházzal is foglalkozni. Elsődleges célunk az volt, hogy a Kismaroson élők számára legyen egy modern, teljes körű, hosszú időtávra megfelelően szolgáló egészségház, de egyben egy kis régiós egészségcentrumként is működhessünk. Ez különösen szembeötlő az egészségügyi alapellátásban a fogászati alapellátás fejlesztésében, ahol egy panorámaröntgennel együtt tudnak majd a fogorvosok a praxisban dolgozni. Nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy akár még az Ipoly-mentétől kezdve egészen Vácig bezárólag, a váci városi fogászati ellátás mellett a kismarosi fogászati centrumot is ellátási helyként választhassa bárki. Nagyon magas színvonalú mind a védőnői, mind a háziorvosi és gyermekorvosi ellátás is Kismaroson.

Az első ütemre majdnem 100 millió forintot nyert az önkormányzat, itt sikerült korábban még többlettámogatást igényelni az akkori pályázatkiírótól, a Pénzügyminisztériumtól, a második ütemre pedig 218 millió forint fejlesztési összeget tudott a település elnyerni, 100 százalék intenzitás mellett – ismertette Neubauer Rudolf.

Hozzátette: Kismaroson elmondható, hogy a fókusz elsődlegesen az itt élők igényein van. Az intézményfejlesztések sora is ezt igazolja, a közúthálózatunk, a járdaépítések, a közutak megújításának a programjai is ehhez kapcsolódnak. Természetesen ezt az infrastruktúra-fejlesztést ugyanolyan értékkel tudják a településünkre érkező kirándulók is használni. Hamarosan talán egy 400 millió forintos pályázattal el tudunk indulni Szokolya-Királyrét irányába is a 12103-as jelű főút mentén egy önálló, kétirányú kerékpárút és gyalogosjárda megépítésével. Tehát az összes fejlesztésünk mind illeszkedik a régió turisztikai fejlesztéseibe is, viszont a kismarosi beruházásokkal elsősorban az itt élők igényeit szeretnénk szolgálni – húzta alá a polgármester.

Heininger Ferenc, a kivitelező kft ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg csak a főfalak, a födém és a tető maradt meg az épületből, az összes többi szerkezetet felújítják. Külön figyelmet fordítanak a gépészetre és az elektromos hálózatra, valamint a fűtésrendszert is korszerűsítik.

A pályázat keretében fejlesztik a háziorvosi, a fogorvosi, a védőnői, valamint az iskola-egészségügyi ellátást is.

Még szintén érdekelheti...