Sport

Május 6-án ünnepeltük a magyar sport napját – Interjú Temesvári Istvánnal, a VSD elnökével

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án, Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) – Magyarország legrégebbi egyesülete -, ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar sport napját. Hogyan ünnepli ezt a jeles napot a VS Dunakeszi? – kérdeztük Temesvári Istvántól, az ország TOP tíz egyesülete között elismert sportegyesület elnökétől.

– A magyar sport napján – az ünnep és a sport népszerűsítése jegyében – még nyitottabbak vagyunk, kitártuk az egyesületünk kapuját, hogy minél többen élhessenek a VSD kínálta szolgáltatásokkal, az edzések látogatásának lehetőségével. Tágra nyitottuk a kaput azok előtt, akik szeretnének jobban megismerkedni az egyesületünkkel, bepillantást nyerni a szakosztályok mindennapi életébe, megismerhetik az edzőpályákat, de akár edzhetnek is, ha van kedvük hozzá. A mai nap leginkább a szabadidősportról szól, miközben természetesen a versenysport is előtérben van.

Temesvári István, a VSD elnöke


– Az elmúlt években megvalósított infrastrukturális fejlesztéseknek, a tudatos sportszakmai fejlődésnek köszönhetően a VSD az ország TOP tíz egyesülete közé nőtte ki magát. Van mivel büszkélkedni, de felvetődik a kérdés, hogy meddig lehet bővíteni a szakosztályok, a sportolók létszámát?

– Valóban, óriási fejlődést ért el az egyesületünk. Sokszor felmerül ez a kérdés, hogy hogyan tovább. Nekem meggyőződésem, hogy külön kell választanunk a versenysportot és a szabadidősportot, a rekreációt, az egészségmegőrzést. Az élsportolók, a profi versenyzők egyértelmű célja, hogy olimpiát vagy Európa-bajnokságot nyerjenek, minél eredményesebben szerepeljenek a nemzeti színekben, míg vannak azok, akik a művészeteknek, a zenének, és egyéb tevékenységeknek hódolnak, de szeretnek sportolni is. A VSD számukra és a jövő nemzedékének is biztosítja a sportolás feltételeit, de a szülők, az idősebb korosztály tagjai előtt is nyitottak vagyunk, akik az egészségük megőrzése érdekében sportolnak. Dunakeszin az elmúlt tíz évben nagyon nagy fejlődés valósult meg a sportok, az infrastruktúrák fejlesztésében. A fejlődés egyik örömteli eredménye, hogy a 22 szakosztályunkban – 25 sportágban – közel 2500 igazolt versenyzőnk van, és 4500-nál több fiatallal működünk együtt az iskolai program keretében. Jó érzés kimondani, hogy naponta bővül a különböző szakosztályokban sportolók létszáma. Színvonalas, jól kiépített a VSD infrastruktúra rendszere, amely képes optimális szinten tartani és kiszolgálni sportolókat. Egyesületünkben minden feltétel biztosított a versenysport és a szabadidősport igényes kiszolgálásához. Ráadásul a szeptemberben megnyitó új Dunakeszi Diáknegyed két sportcsarnokával, a két kültéri pályával és az uszodával tovább bővül a város sportlétesítményeinek kínálata. Ez pedig mindannyiunk számára újabb lehetőségek kínál.

– A fejlesztésekhez és a beruházásokhoz hasonlóan örömteli, hogy a VSD több sportolója kimagasló eredményekkel büszkélkedhet, a nemzeti válogatottban szerepel. Jó esély van rá, hogy az egyesület büszkeségei közül néhányan kijutnak a párizsi olimpiára.

– Valóban! Nagyon reménykedünk, hogy álmaink valóra válhatnak! Az elmúlt időszak nagyon mozgalmas volt számunkra, hiszen több szakosztályunk versenyzője számára esély nyílt arra, hogy ott lehet a párizsi olimpiai játékokon. Napokban jómagam is a helyszínen drukkolhattam Pongrácz Bencének a Zágrábban rendezett judo Európa-bajnokságon, ahol kiválóságunk bronzérmet szerzett. Bence sikere óriási öröm mindannyiunk számára, ilyen fantasztikus eredmény még nem született a VSD életében. Büszkén mondhatom, hogy nagyon sikeres az atlétikai szakosztályunk is. Minden esély megvan rá, hogy Huller Dani indulhat az olimpián, de reménykedünk Eszes Dani kijutásában is. Sajnos a harmadik Danink, a hármasugró Szenderffy sérülés és műtét miatt nem lehet ott a párizsi ötkarikás játékokon. Paralimpikonunk, az asztaliteniszező Pálos Péter viszont már kivívta az indulás jogát, akiért szurkolhatunk a francia fővárosban. Negyedik olimpikonunk Sándorházi Vivi, a tollaslabda-szakosztályunk kitűnő játékosa lehet. Nagyon bízunk az ő indulásában is.


– Kiválóságaink sikere mellett igazán büszkék lehetünk arra is, hogy többségük dunakeszi nevelésű fiatal sportoló, akik példaképek a felnövekvő generáció számára.

– Így van! Mindemellett nagyon büszke vagyok arra is, hogy nagyon sok utánpótláskorú, tehetséges fiatal sportol az egyesületünkben, akik motiváltak, óriási szorgalommal és alázattal edzenek, készülnek az újabb és újabb versenyekre.

Az elnök úrral, a programok szervezőivel és az edzőkkel együtt jó érzéssel állapíthattuk meg, hogy az ingyenes nyílt nap végén a résztvevők boldogan távoztak, tele energiával és lelkesedéssel, készen arra, hogy továbbra is részt vegyenek a város sportéletében, és élvezzék a sport nyújtotta örömöket és előnyöket.

Vetési Imre

Fotó: vsdunakeszi.hu és KesziPress

Még szintén érdekelheti...