aktuális

Sződliget több utcáját aszfaltozzák

Ezekben a hetekben Sződliget nagyközség sem kivétel a régió szerte tapasztalható útfelújítási- és javítási munkálatoktól.

A Dunakanyar egyik legszebb települése a korábbi évtizedben – több egyéb mellett – arról volt elismert, hogy szinte minden utcáját szilárd burkolat borította, melyek azonban az idők során igencsak elhasználódtak. Felújításukat a helyi önkormányzat a község kasszájának függvényében igyekezett folyamatosan felújítani.

Ám az utóbbi hetekben – mint oly sok más településen a választási kampány jegyében – több utca javítását végzik a szakemberek. A hangulatos, ligetes településen a közeli napokban megújult a Meggyfa utca, a Dózsa György utca, a Nyárfa köz, ma pedig – a gyűjtőútként is funkcionáló – Akácos út néhány hete elkezdett felújítását, az újabb szakasz aszfaltozásával tovább folytatja a kivitelező cég.

A szomszédos Gödön is számos utca újul meg a hetekben, mint ahogy Dunakeszin is, ahol például az önkormányzat az állami fenntartású utak felújítását is támogatja anyagilag, hogy a lakosság minél jobb minőségű utakon közlekedhessen.

Vácon civil közösségek, az önkormányzati választáson induló pártszövetségek képviselőjelöltjei végeznek intenzív környezetszépítő és javító tevékenységet.

Kampány van! Ez tény, de gondolom, abban egyetérthetünk, hogy közel sem mindegy, hogy tettekkel, a közösségek érdekében végzett érdemi munkával vagy a politikai ellenfelet lejárató megnyilatkozásokkal szeretné valaki elnyerni a választók bizalmát, támogatását.  

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...