aktuális

Kulturális műsorral emlékeztek névadójuk halálára a radnótis diákok

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tantestülete és a diákok november 8-án színvonalas kulturális műsorral és előadással emlékeztek meg iskolájuk névadója, Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójáról.

„Az idei Radnóti-napot Paksa Rudolf előadása nyitotta. Az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa izgalmas történelmi nyomozásra hívta a hallgatóságot Radnóti élete kapcsán.

Szlávik Zsuzsanna (10. c) és Pók Domonkos (9. c) zenei előadásai teremtettek meghitt hangulatot az ünnepi alkalomhoz. A műsor után a négy új osztály megkoszorúzta Radnóti szobrát.

A legendás tanárunk, Csányi László emlékére alapított díjat is ezen a napon adta át az iskola vezetősége. Az elismerést olyan volt radnótis diák nyerheti el, aki pedagóguspályára készül. Idén ezt a rangos díjat Hugyecz Anna kapta, aki az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának hallgatója.

Az ünnepség zárásaként a radnótis közösség együtt szavalta el Radnóti Nem tudhatom című versét, majd az eseményt az Éjszaka című dal közös éneklése tette teljessé” – olvasható az országos hírű gimnázium Facebook-oldalán.

(Fotó: Klemanovits Milán 10. a, Mészáros Nándor 11.c)

Még szintén érdekelheti...