Dunakeszi Város Önkormányzata a Házasság hete című programsorozat nyitó rendezvényeként egy különleges és sokakat érintő előadással kívánt segítséget nyújtani a szülőknek és leendő szülőknek a gyermeknevelés örömteli, de – valljuk be, – nem mindig egyszerű feladataihoz. A Hogyan neveljünk boldog gyerekeket? című előadást Szalay Ádám kommunikációs szakembertől hallgathatta meg a közönség a VOKE József Attila Művelődési Központban, február 7-én. A program a MetLife Biztosító jóvoltából látogatott el Dunakeszire.

A címre a szülők/nagyszülők többsége valószínűleg felkapja a fejét: hiszen mi másra vágynánk, mint hogy gyerekeink boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá, majd magán-és szakmai életükben egyaránt, sikeres felnőttekké váljanak? De vajon léteznek-e olyan „megoldási kulcsok”, amik minden gyerekre és családra érvényesek?

Szalay Ádám, akinek nevét legtöbben a TV2 Napló című műsorának volt főszerkesztőjeként és riportereként ismerhették meg, jelenleg ismert és elismert üzleti előadó, coach és kommunikációs stratéga, – témánkat érintve pedig nem mellesleg – három lassanként felnőttkorba lépő lány mellett maga is gyakorló apa.


Az előadáson számos olyan egyszerű – saját, illetve neves tudósok, üzletemberek, sportolók tapasztalataira épülő -, stratégiát adott tovább, melyeket némi önvizsgálattal és odafigyeléssel viszonylag könnyedén beépíthetünk az életünkbe. A családi harmónia megteremtéséért és a címben szereplő gondolat megvalósításáért.
Ezek közül a két legfontosabb talán az a „boldogságvaluta” amit, – emelte ki, – „ha gyermekünk önmagára nézve igaznak érez, nagyon messzire juthat az életben.” Így hangzanak: „szerethető vagyok.” (függetlenül a hibáimtól) Illetve: „meg tudom csinálni”. Ezek a magas önbecsülés alapkövei, amik fontosságát egy tizenéves fiú gyógyulásával szemléltette. A több gerincműtéten átesett, dombóvári fiú hihetetlen akaraterővel „szembeszállt a leküzdhetetlennel” és kiszállt a kerekesszékből. „Az alapot a szülei jelentették ehhez, akik hittek abban, hogy képes lesz megcsinálni”.

A másik fő gondolatszál, mely egyre közismertebb és egyre elfogadott tény, hogy a gyerek Szalay Ádám szavaival élve, „a család tünete”. Aki az „első hét évben úgy működik, mint egy szuperszámítógép. Egyszerűen letölti a programot, amit a szüleitől kap. Racionális mérlegelés nélkül, leutánozza a szülőktől látott mintákat.”
Ennél fogva szülői szerepünk talán legfontosabb feladata, hogy felismerjük, milyen „programok” működtetnek bennünket (a munkával, az embertársainkkal vagy például az egészségünkkel kapcsolatban), és miket adunk majd tovább, sokszor akaratunkon kívül?

Sokféle kérdésről esett még szó, többek között arról, hogy milyen megküzdési stratégiákat mutathatunk meg a gyerekeinknek? Vagy, hogy a humor hogyan segíthet nekünk a gyereknevelés kihívásaiban? (például a dühkitörések kezelésében)
Szalay Ádám előadásának végkicsengése, hogy a címben megnevezett kérdésre a válasz sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk. Rendszerint nem kell „csodákat tennünk” ahhoz, boldogabb gyerekeket neveljünk. „Egy picivel több felelősségvállalással, egy pici változtatással is óriási eredményeket érhetünk el” – mondta.
Maczkay Zsaklin
Fotó: Kovács Zsolt
