közélet

Fóton ismét önkormányzati választásra készülnek! – Lemondott képviselői mandátumáról a polgármester

Az új választás két körzetet érint, az 5. számú körzetben a képviselőnek is megválasztott polgármester, Merkwart Krisztián helyére, a 7. számú körzetben az eddigi képviselő Csorba István elhalálozása miatt vált szükségessé a választás kiírása.

Merkwart Krisztián polgármester a január 30-i képviselő-testületi ülésen jelentette be lemondását a körzeti képviselőségről. Indoklása szerint a Pest Vármegyei Kormányhivatal egy új állásfoglalásban azt az értelmezést adta, hogy a polgármesteri és képviselői mandátumokat össze kell számítani. A jogértelmezési vita miatt Merkwart Krisztián úgy döntött, hogy polgármesteri tisztségét megtartva lemond képviselői mandátumáról, hogy az 5-ös körzet lakosai egyértelmű és teljes körű képviseletben részesülhessenek. Az új értelmezés szerint ugyanis ebben a körzetben a választók szavazatai elvesznek, s ez súlyosan csorbítja a választói akaratot, mivel a polgármester, mint körzeti képviselő nem szavaz, azaz két tisztsége ellenére a testületben csak egy szavazata van.

Merkwart Krisztin, Fót polgármestere

A polgármester a Kormányhivatal álláspontját nem szándékozik elfogadni, azt jogi úton meg kívánja támadni. Ez viszont várhatóan elhúzódó ügymenet lehet, így a helyzet rendezése érdekében lemondott képviselői mandátumáról. Ezzel a lépéssel kíván egy új képviselőt választatni a körzetben, aki már majd szavazatával tudja képviselni érdekeiket a képviselő-testületben. A 2151 – Egységben a Városért és a Fejlődő Otthonunk Társadalmi Egyesület színeiben már jelöltet is megnevezett.

A körzetben a képviselőségért indulni kívánó más személyről lapunk még nem tud.

A 7. számú körzetben a 2024-ben megválasztott korábbi képviselő, Csorba István sajnálatos elhalálozása miatt kerül sor az új választásra, akit Fót Város Önkormányzata saját halottjának tekint. Ilyen esetben a törvényi előírások szerint időközi választást kell kiírni. Egy jelölt neve erre a körzetre is ismert már Fóton.

A két választás kiírásáról a Helyi Választási Bizottság 2025. február 3-i ülésén döntött. A törvényi szabályozás figyelembevételével a választás lebonyolítására 2025. április 27. napját jelölte meg. A jelöltállításra március 8-ától, március 28-áig lesz lehetőség!

Windhager Károly

Még szintén érdekelheti...