A Dunakeszi IV. Béla Király Alapítvány első szülői bálja – melyet hatalmas várakozás előzött meg – 2025. február 8-án került megrendezésre. Nemcsak egy kiemelkedő, szórakoztató esemény, hanem egy fontos közösségteremtő összejövetel is volt. Fő célul a gimnáziumi közösség összekovácsolását és az alapítvány által kitűzött célok eléréséhez szükséges támogatók és hozzájárulások megszerzését tűztük ki. Az eseményre az iskolába járó gyerekek szülei, rokonai, támogatók, Dunakeszin működő vállalkozások, a Dunakeszi Városi Önkormányzat képviselői, valamint a helyi tankerület vezetői gyűltek össze, hogy együtt jótékony célokat támogassanak, és kellemes estét töltsenek el.

A rendezvény előkészületei és a helyszín
Az alapítványi bál előkészületei hónapokkal a rendezvény előtt megkezdődtek, amikor a majd 20 szülőből álló csapat összeült az iskola vezetésével, hogy a legapróbb részletekig kidolgozzák az esemény minden elemét. A szervezők időt és energiát nem kímélve dolgoztak; dacolva a kritikákkal és a néha kivitelezhetetlennek tűnő kérésekkel, kívánságokkal.

A bál helyszínéül a város jelenleg legnagyobb érdeklődésére számot tartó új épületét, a IV. Béla Király Gimnázium aluláját választottuk, amely eleganciájával és belső terével tökéletes környezetet biztosított az eseménynek. A fekete-arany -bézs színvilágú díszítés, az asztalok dekorációja és a hangulatos világítás mind hozzájárultak a varázslatos atmoszférához.
A belépéskor a vendégeket üdvözlő itallal várta Zentai Kati, a gimnázium igazgatónője, és az alapítvány három tagja: Ölbey Ágnes, Korbulyné Fanta Szilvia és Kissné Bereczki Dóra.
A rendezvény programja
Az est programja igazi meglepetésekkel és izgalmas pillanatokkal tette emlékezetessé a résztvevők számára a rendezvényt. A fiatal lányokból álló tánccsoport keringője könnyeket csalt a szemünkbe. Ezt követően Molnár-Matz Kriszta (műsorvezető) először a bál fővédnökét, Mohácsi Lászlót, majd az iskola igazgatónőjét konferálta fel, akik rövid köszöntő beszédet tartottak. A fővédnök a beszédben kiemelte az alapítvány munkáját és a szervezet legújabb kezdeményezéseit, valamint köszönetet mondott minden résztvevőnek és támogatónak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Zentai Kati igazgatónő meglepetéssel is készült: bájos videóban mutatta be a nyelvi előkészítős osztályok „első bálját” és köszönetet mondott minden szervezőnek, résztvevőnek, valamint kiemelte és megköszönte kollégái munkáját.

Ezután Ölbey Vajk és barátai akrobatikus rocky táncos műsora vette kezdetét, amely azonnal lenyűgözte a közönséget. A táncosok elképesztő ügyességgel és dinamikával mutatták be a lélegzetelállító koreográfiát, a közönség hangos tapsviharral díjazta a produkciót. A táncosok tökéletesen összehangolt mozdulataik révén igazán különleges élményt nyújtottak, és megmutatták, hogy a jótékonysági események is lehetnek izgalmasak és szórakoztatóak.

Az impozáns hatfogásos vacsorát a váci REMETE étterem szakácsai készítették el. A vacsora mellett a RÉV BÁR ízletes koktéljait, a Chilli Cukrászda fagylaltját és Perna Andor barista kávé-költeményeit fogyaszthatták a vendégek. Utóbbi két vállalkozás ingyenesen bocsátotta rendelkezésünkre termékeit, támogatva ezzel alapítványunkat.
Fontos kiemelni, hogy a gimnázium 30 tanulója segített a szervezők munkáját a dekorációban, terem rendezésben, a vacsora alatt, a ruhatárban, a nyeremények átadásában. A bál estéjén is egészen este 10 óráig számíthattunk rájuk.

A vacsora után a fő attrakció következett: Bereczki Zoltán, a népszerű színész-énekes fergeteges hangulatot varázsolt a helyszínre. Bereczki Zoltán nemcsak remek hangjával, hanem rendkívüli színpadi jelenlétével is lenyűgözte a közönséget. A koncert alatt szinte mindenki táncra perdült, és a jókedv határtalan volt. A hangulat fokozódott, miközben Zoltán a közönséggel együtt énekelte a dalokat, igazi közvetlen kapcsolatot alakítva ki a résztvevőkkel.
A fotobox a rendezvény egyik legnépszerűbb pontja lett, hiszen a résztvevők szórakoztató jelmezekben, vicces kiegészítőkkel készíthettek képeket, miközben a fotók azonnal kinyomtathatóak voltak. A fotobox hozzájárult az alapítvány gyűjtéséhez is, hiszen a vendégek a képekért adományokat adtak, így egy kis plusz segítséget nyújtottak a jó cél érdekében.
A bál fénypontjaként a tombola is izgalmas pillanatokkal tette teljessé az estét. A szerencsés nyertesek nagyértékű ajándékokat nyertek, és a tombola sorsolása mindenkit izgalomban tartott a helyszínen. A nyeremények között voltak többek között ajándékutalványok, élményprogramok és különleges tárgyak, amelyeket a résztvevők lelkesen vettek át.
A szórakozás és a tánc
A vacsora és a tombolahúzás után a buliban már a zenéé és a táncé volt a főszerep. A rendezvényterem tánctere megtelt, és a 80-as és 90-es évek slágereivel igazán felpörgött a hangulat.
A vendégek és a közösségi élmény

Az este valódi varázsa abban rejlett, hogy a bál mindenki számára lehetőséget biztosított a közösségi élmény megélésére. A rendezvény során mindvégig érezhető volt a közösségi összetartozás érzése, amely nemcsak a szórakozásról szólt, hanem arról is, hogy a résztvevők aktívan hozzájárultak egy jó ügyhöz. Az este végén mindenki elégedetten távozott, és azzal a tudattal, hogy a bál nemcsak felejthetetlen élményt nyújtott, hanem fontos szerepet játszott az alapítvány céljainak megvalósításában is.

Köszönetnyilvánítás és a jövőbeli tervek
Az alapítvány vezetősége itt szeretne köszönetet mondani minden résztvevőnek, aki időt, energiát és pénzt áldozott a rendezvényre. A támogatók, a fellépő művészek, az önkéntesek és a vendégek segítsége nélkül nem lett volna lehetséges ezt a színvonalas eseményt megszervezni.
Az alapítvány jövőbeli tervei között szerepel a további közösségi programok szervezése. A bál sikerén és a közösség erején alapulva, megerősítette a szervezet elkötelezettségét a kitűzött célok elérése iránt, és bizakodással tekinthetünk a jövőbeli kihívások elé.
A február 8-i alapítványi bál hagyományt teremtett. A nagy kérdés csak az, hogy 2026-ban hogyan lehet ezt majd felülmúlni… Mi mindent meg fogunk ezért tenni! Köszönjük mindenkinek!
Kissné Bereczki Dóra
Fotó: Tóta Krisztián