Kultúra

Zentai Kati: „Zene nélkül mit érek én?” – Zongoraavató hangverseny a IV. Béla Király Gimnáziumban

Hatalmas ovációval és zúgó vastapssal ünnepelte a közönség a IV. Béla Király Gimnázium zongoraavató hangversenyén fellépő Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola jelenlegi és egykori diákjainak és tanárainak virtuóz zongorajátékát. Zentai Kati igazgató asszony különleges pillanatnak nevezte a zongoraavató hangversenyt, aki szerint a kreativitást és közösséget fejlesztő, a művészeti és kulturális élet gazdagítását szolgáló hangszer éppoly fontos a fiatalok életében, mint a matematika, a biológia vagy a fizika oktatása, melyet Máté Péter négy évtizedes slágerének felidézésével nyomatékosított. „Zene nélkül mit érek én?”

A tavaly szeptember megnyílt Dunakeszi Diáknegyedben működő IV. Béla Király Gimnázium hatalmas aulája ünnepi díszben fogadta a jeles eseményre érkező vendégeket. A program kultúrtörténeti jelentőségét jól jelzi, hogy ott volt Szakáll Lászlóné Lujzi néni, az ének-zene tagozatos Bárdos iskola nyugállományú igazgatója, Dunakeszi díszpolgára, Veres Kornél, a Farkas Ferenc AMI igazgatója, az iskolakomplexumban működő másik középiskola, a VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola igazgatója, Szekeres-Joó Eszter, Szabóné Forgács Gabriella, a Dunakeszi Tankerületi Központ vezetője, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar vezetője, karmestere, Farkas Pál. A nagy sikerű est házigazdája, műsorvezetője Kaszás Géza, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel elismert színművész volt.

Zentai Kati a IV. Béla Király Gimnázium igazgatója, aki „megálmodta” a zongorát az intézményükbe

Az illusztris névsor is bizonyság rá, hogy az április 4-ei program jóval több volt egy nem mindennapi zongoraavatónál, hanem mint ahogy Zentai Kati igazgató asszony megnyitójában fogalmazott: az új misszió kezdetével egy új művészeti, kulturális centrum született a városban.         

„Az ember látja a fehér meg a fekete billentyűket egymás mellett, hallgatózik és tudja, hogy a billentyűk között valahol el van rejtve a zene. Ám ha az ember nem tanul elég szorgalmasan, hát az ott marad. Nem lehet előcsalogatni. De ez még nem minden. Ugyanott rejtőzik az összes zene, amelyet majd később fognak megírni. És az ember csak nézi a fekete meg fehér billentyűket, és úgy érzi, bármelyik pillanatban megmozdulhatnak” – kezdte köszöntőjét Zentai Kati, aki így folytatta: „Ma ez egy igazán különös pillanat, hiszen a gimnáziumunkba egy új zongora érkezett, amely nem csak egy hangszer, hanem új lehetőséget is teremt a zene világában, a kreativitásban, és azt gondolom, az iskola egész közösségében. Az iskola nem csak egy tudományos terület, hanem művészeti központ is lehet, ahol a kreativitás, a kifejezés és a művészetek iránti tisztelet ugyanolyan fontos, mint a matematika, a történelem, a biológia vagy akár a fizika. A zene különleges módon képes összekötni bennünket, hiszen egyetlen akkord, egyetlen dallam képes megerősíteni közösségünket és gazdagítani mindennapjainkat.”

A diákok felé fordulva arról beszélt, hogy a zongora egy új lehetőséget kínál mindannyiuk számára.

„Ne felejtsük el, hogy a zene nem csak a hangok sorozata, hanem egy érzés, egy gondolat, egy történet, amely összeköti az embereket, akik hallják. Ezen a zongorán a következő generációk szólaltathatják meg a legszebb dallamokat, és reméljük, hogy mindenkinek örömet, ihletet, feltöltődést ad a mindennapokban. Kívánom, hogy mindenki számára rengeteg örömet, tanulást és zenélésre inspiráló pillanatot hozzon. Kezdjük el közösen írni a hangszer és a zongora történetét” – fogalmazott az igazgató asszony, aki azt is elárulta, hogy több, mint 10 éven át zongorázott az egykori Farkas Ferenc Zeneiskolában, és eljön majd az a nap, amikor ő is megszólaltja ezt a csodálatos hangszert, amelynek beszerzését támogatta a Dunakeszi Tankerület.

Az igazgató asszony és a IV. Béla Király Gimnázium két tanulója, akik felléptek a zongoraavató hangversenyen

Szólt arról is, hogy ki és mi inspirálta arra, hogy a IV. Béla Király Gimnáziumban a modern eszközök mellett legyen egy zongora is.

„Azt mondta nekem egyszer Varga Tibor, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium egykori igazgatója: ’Egy gimnázium olyan lesz, amilyennek Te teszed’. Lehet, hogy ez is ilyen, mert amikor az új eszközök listáját összeállítottuk, kértem egy zongorát ebbe a komplexumba, mert én azt gondoltam, hogy „Zene nélkül mit érek én?” vagy bárki más. Mindig azt képzeltem, hogy ugyanúgy, ahogy az egykori iskolámban, a Radnótiban tették, majd leülnek a gyerekek és megszólaltatják csak úgy spontán ezt a csodálatos hangszert” – zárta köszöntőjét Zentai Kati.

Kaszás Géza, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel elismert színművész volt a rendezvény műsorvezetője

Kaszás Géza a zeneiránti rajongásáról, és arról beszélt, hogy Dunakeszi csodálatos kulturális és művészeti élettel büszkélkedhet, aminek egyik kiemelkedő tehetséggondozó fellegvára a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, melynek kiváló eredményekkel büszkélkedő hallgatói és tanárai meghatározó szereplői a hazai komolyzenei életnek, számos országos díjjal és elismeréssel büszkélkedhetnek.

Az ünnepi köszöntő gondolatok után egymás után ültek a zongorához a Farkas Ferenc AMI  legkisebb növendékétől kezdve egészen az egykori diákokig, jelenlegi tanáráig bezárólag.

A zene, a művészetek ünnepe volt ez a csodálatos zongoraavató este olyan kiválóságoknak köszönhetően – hogy csak néhányukat emeljük ki – mint Nyíri Alexander, Róbert Barnabás, Oroszki Tamás, Ungár Cecília.

A IV. Béla Király Gimnázium zongoraavató koncertjének utolsó előadója Dányi Árpád zongoraművész, a Farkas Ferenc AMI tanára volt, aki Liszt Ferenc 19. Magyar Rapszódia című művének virtuóz interpretálásával örvendeztette meg a közönségét, amely felállva perceken át vastapssal ünnepelte a művészt, és valamennyi fellépő fiatal zongoristát.

Vetési Imre
Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...