A szeptember 25-én tartott Váci Polgári Est keretében Rétvári Bence, a Fidesz–KDNP térségi országgyűlési képviselője számolt be a váci járást érintő fejlesztésekről. A politikus hangsúlyozta: a kormányzati támogatásoknak köszönhetően az elmúlt években látványos előrelépések történtek a településeken, az oktatási, kulturális és közlekedési infrastruktúra területén egyaránt.
Új bölcsődék és megújult utak a váci járásban
Őrbottyánban öt év alatt három bölcsődét sikerült átadni, ami Rétvári Bence szerint jól mutatja, mennyire megnőtt az igény az agglomerációban letelepedő fiatal családok körében. (Külön cikkben tudósítunk az átadó ünnepségről. a szerk.)


Hozzátéve, míg Őrbottyán három bölcsődét megépített, addig Vácon egyet sikerült, de azt is csak úgy, hogy 72 százalékos ráemelést adtak az önkormányzatnak. Hasonló beruházások zajlottak Acsán is, ahol mini bölcsőde létesült, valamint több utcaszakasz újult meg. Kosdon a főút teljes felújítása fejeződött be, Szobon pedig a bekötőút korszerűsítése indult el.
Iskolai fejlesztések és új tornatermek – Matkovichék visszautasították a többfunkciós sportcsarnok megépítését, így a kormány a református iskola számára biztosít tornaterem-építési forrást
Vácon a Bernáth Kálmán Református Gimnázium másfélmilliárd forintos kormányzati támogatással kap új aulát, konyhát és tornatermet. Emellett folyamatban van a Váci Szakképzési Centrum 5 milliárd forintos beruházása is, amelynek keretében korszerű tantermek, szakmai műhelyek és jövőbe mutató technológiák – például elektromos autók diagnosztikai eszközei – állnak majd a diákok rendelkezésére.
Az országgyűlési képviselő emlékeztetett: az előző városvezetés politikai okokra hivatkozva elutasította egy többfunkciós sportcsarnok megépítését, ezért a kormány most a református iskola számára biztosít tornaterem-építési forrást.
Kulturális és közösségi beruházások – fejlődik Sződ, világcsúcskísérlet Püspökszilágyon


Sződön modern tájház nyílt, amely a hagyományőrzést ötvözi a mai kor igényeivel. Vácon megújult a Székesegyház, amely nemrég adott otthont az országos Katolikus Társadalmi Napoknak, valamint a Piarista Gimnázium homlokzata is felújításra került.
A környék közösségi eseményei közül a képviselő kiemelte a püspökszilágyi rétesfesztivált, ahol jövő nyárra világcsúcskísérletre készülnek: 1500 méteres rétes megsütésével szeretnék átvenni a világrekordot.
Egészségügyi és ipari fejlesztések
A váci szakrendelő felújítása 1,6 milliárd forintos állami forrásból zajlik, kiegészítve a környékbeli települések 250 millió forintos hozzájárulásával. A gyermekrendelő, a szemészet és több szakellátás már megújult, jelenleg az alsóbb szintek korszerűsítése folyik.
Rétvári említést tett a Nippon cellulózgyár elindulásáról, valamint arról, hogy Vácon létrejött Pest vármegye negyedik vámudvara, amely jelentősen megkönnyíti a helyi vállalkozások exporttevékenységét. A Central European Commercial Zone „okostraktára” pedig robotizált logisztikával helyezi térképre a várost a nemzetközi kereskedelemben.


Hagyományőrzés és közösségi élet – hal és lecsófesztivál
A politikus külön kiemelte a térség falunapjait, fesztiváljait és hagyományőrző rendezvényeit, mint a galgamácsai szüreti fesztivált vagy a váci hal- és lecsófesztivált, amelyek szerinte erősítik a közösségi összetartozást. Rámutatott, hogy a váci halfesztiválhoz a váci önkormányzat nulla forinttal járult hozzá.
Gazdasági háttér és politikai üzenet
Rétvári Bence hangsúlyozta: a fejlesztések nagy részét a kormány hazai forrásból biztosítja, miután az Európai Unió visszatartja a támogatásokat. Úgy fogalmazott: „amikor Németországban a kancellár már a jóléti állam végét jelenti be, Magyarországon mégis képesek vagyunk új beruházásokat indítani”.
A beszéd végén a képviselő kiemelte: a közösség erejével a váci térség a jövőben is képes lesz fejlődni, és „emelt fővel, egyenes háttal” megvívni a politikai és gazdasági küzdelmeket.
Forrás: vaconline.hu/Gerzsenyi-Raczkó Tímea