gazdaság

Szijjártó Péter: 26 euró lesz a jegyár Budapest-Belgrád vasútvonalon, jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a 2014-ben eldöntött beruházás nyomán a mai napon megindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, amivel a két ország lett az áruszállítás első számú, leghatékonyabb és leggyorsabb útvonala a délkelet-európai kikötők és a kontinens nyugati fele között.

Magyarország és Szerbia megkerülhetetlenné vált a déli-nyugati irányú közlekedésben és szállításban Európában, és az ebből származó bevételek a szerb és a magyar gazdaságot fogják erősíteni a jövőben

– hangsúlyozta.

Mai napon már tíz tehervonat közlekedésére kérnek engedélyt, de a vonal kapacitása óránként három tehervonatot is kezelni tud, tehát húszpercenként zúghatnak majd a tehervonatok egy-egy irányba ezen a vonalon” – folytatta.

Majd üdvözölte, hogy márciusban megindul a személyszállítás is, ami azt jelenti, hogy a személyvonatok mellett naponta tizenhat nemzetközi vonat fog közlekedni a két főváros között, és közülük négy is össze fogja kötni Bécset Belgráddal.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a magyar és a szerb vasúttársaság felváltva állítja ki a vonatokat, a MÁV modern Eurocity szerelvényeket fog közlekedtetni, ugyanakkor „kíváncsian várjuk a szerb vasúttársaság ultramodern, kínai gyártású motorvonatait Magyarországon„.

Abban állapodtunk meg, hogy a határellenőrzést úgy fogjuk végrehajtani, hogy az minimális megállást tegyen szükségessé a határátkelő ponton, azaz menet közben történjen a határ- és vámellenőrzés, ezzel három óra körülire leszorítjuk a menetidőt a két főváros között

– tájékoztatott.

A jegyárat 26 eurótól lehet kalkulálni, amellyel a szerb és a magyar főváros között villámgyorsan lehet majd közlekedni. Remélem, hogy minél többen ki fogják ezt használni” – tette hozzá.

Közölte, villamosított vasútvonalról van szó, de egyébként is elképesztő növekedés várható a két ország áramigényében, ezért megállapodást írtak alá az együttműködés kiterjesztéséről a nukleáris területre is.

A nukleáris tudomány, a nukleáris képzések, s a kutatás terén együttműködünk annak érdekében, hogy Magyarország és Szerbia mielőbb alkalmazhassa az új nukleáris technológiákat, amelyek kifejlesztése a világ számos pontján zajlik, és ahol az Egyesült Államok játssza az egyik vezető szerepet” – húzta alá.

„És aztán azért, hogy a megnövekedett megtermelt árammennyiséggel egymás energiabiztonságához hozzá tudjunk járulni, még egy villamos áramvezetéket építünk a két ország között, amely 2030-tól már megduplázza a most lévő összeköttetési kapacitást” – erősítette meg.

A miniszter ezután leszögezte, hogy a magyar-szerb együttműködés mind a két országot erősebbé teszi, ennek folyamatos fejlesztésével minden magyar és szerb jól jár.

„Eljutottunk oda, hogy Magyarország és Szerbia egymás nélkül nem tudja biztosítani több területen is a saját biztonságát és fejlődését. Mondhatom azt is, hogy nélkülözhetetlenné váltunk egymás számára

– fogalmazott.

Kiemelte, hogy Szerbia európai uniós integrációjának támogatásáról is megállapodást írtak alá, és „rossz viccnek” nevezte azt, hogy „Brüsszel előbb akarja felvenni Európa legkorruptabb, ráadásul háborúban álló országát” a közösség tagjai közé.

Szerbia megerősítené az Európai Uniót, segítené a fejlődését és a békéjét a kontinensnek, az ukránok meg be akarják hozni a háborút, a silány gabonát és az ukrán maffiát az Európai Unióba. Úgyhogy mi a magunk részéről a szerbeket választjuk, s nagyon rossz viccnek tartjuk azt, hogy Ukrajnát Brüsszel előbb akarja felvenni az Európai Unióba, mint Szerbiát” – összegzett.

Forrás: MTI

Még szintén érdekelheti...