Gyönyörű, napfényes tavaszi időben rajtolt el ma délelőtt a 12. Futakeszi népes mezőnye a dunakeszi repülőtéren. Közel kétezer sportbarát vágott neki az önmaga számára kijelölt futótáv teljesítésének. A régió egyik legnépszerűbb futóversenyén az óvodásoktól kezdve egészen az idősebb korosztályok képviselői hódolhattak futószenvedélyüknek a különböző távokon.
Nagy Amarilla és Püski Zselyke látványos bemelegítő programja, valamint Dióssi Csaba polgármester és Tuzson Bence országgyűlési képviselő rövid megnyitóbeszéde után pontban 10 órakor elrajtolt a mezőny, hogy a dunakeszi repülőtéren kijelölt hatalmas körön teljesítse az 1,25, a 2,5, az 5 és a 10 kilométeres távokat.

Csodálatos látványt nyújtott a gyönyörű tavaszi napfényben pompázó repülőtéren a futók színes kavalkádja, az arcokról sugárzó elszántság, valamint a megtett kilométerek örömét tükröző fiatal és idősebb résztvevők sokasága. A családtagok és barátok lelkes tapsa, elismerő biztatása újabb erőt adott az előttük álló cél leküzdéséhez.

Szavakkal nehezen leírható az a szülői lelkesedés és boldog büszkeség, ahogyan az édesanyák és édesapák drukkoltak az ovis futáson induló gyerekeknek.

„Mindenkin látszott, hogy nem csupán egy verseny volt ez, hanem célok, döntések és személyes kihívások napja. Volt, aki az első kilométeréért jött, volt, aki egyéni csúcsot szeretett volna dönteni, és volt, aki egyszerűen csak mozgott egy jót a közösséggel. Ezért különleges Dunakeszi: itt van tér a sportnak, az egészséges életnek és egymás támogatásának” – fogalmazott Sipos Dávid alpolgármester, aki fiával ezúttal a 2,5 kilométeres távot teljesítette.

A 12. Futakeszi a sport, a közösség, az egészséges életmód és az összetartozás ünnepe volt.
Ezt emelte ki Dióssi Csaba polgármester is, aki a 10 kilométeres távot teljesítette.
– Nagyon büszke vagyok, hiszen nemrég kaptuk meg az Aktív Település Díjat, amelyet még nem sok magyarországi város birtokol. A 12. Futakeszi is azt bizonyítja, hogy nem véletlenül nyertük el az országos elismerést. Gratulálok mindenkinek, fantasztikus, hogy ennyien mozdulunk meg. Amikor a Mozdulj Dunakeszi program vagy a Futakeszi és más aktív események zajlanak, mindig nagyon sokan jönnek. Ez óriási büszkeség számunkra: igazi közösséggé vált Dunakeszi, ezt az év minden napján bizonyítjuk.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja fontosnak a személyes példamutatást – hiszen köztudott róla, hogy rendszeresen úszik, teniszezik és kerékpározik, ma pedig a költészet napján még verset is mondott –, így válaszolt:
„Verset nem szoktam mondani, de most megkértek, és tetszett az ötlet, ezért eleget tettem a könyvtár felkérésének. Egyébként jómagam is vallom, hogy a legjobb nevelés a példamutatás. Azt hiszem, mindannyian valakinek a példája alapján végzünk jó dolgokat, és ezt igyekeztem a családban is gyakorolni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a feleségem, a kisebbik fiam, Csabi és a nagyobbik lányom, Dóri is futott, aki ráadásul 45 perc alatt teljesítette az 5 kilométert. Nagyon büszke vagyok a családomra” – mondta Dióssi Csaba polgármester, aki elismeréssel és tisztelettel a hangjában gratulált a 83 éves Bozó-Bodi Istvánnak, aki évek óta a Futakeszi legidősebb futója – és ma is bizonyította, hogy a kitartás és az akaraterő nem kor kérdése.


Miniszter a mezőnyben
– Miniszter úr, hogy ízlett a mai futás? – kérdeztük a célba érkezés után Tuzson Bencétől.
– Köszönöm szépen, nagyon jó volt, a fiammal együtt futottunk. Ő az 1250 méteres, én az 5000 méteres távon indultam. Nagyon jó kis futóverseny, talán Dunakeszi egyik legnépszerűbb sporteseménye. Kiváló tavaszindító program, amely méltó nyitánya a nyári közösségi rendezvényeknek. Gratulálok a szervezőknek, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ez már a 12. alkalom.

Tuzson Bence elmondta, hogy az utóbbi időszakban igencsak elfoglaltak a napjai, ezért kevesebbet tudott készülni a futóversenyre, de ennek ellenére is sikerült teljesítenie az 5 kilométeres távot.
„Nem is annyira rossz eredménnyel” – tette hozzá a térség országgyűlési képviselője, aki lapunk érdeklődésére elmondta: rendkívül fontosnak tartja az egészséges életmódot és a rendszeres sportolást.

„Szerintem kicsiben kell elkezdeni, akár sétával, majd gyorsabb gyaloglással, ami odavezet, hogy már hiányzik a futás. Az az igazság, hogy nekem is folyamatosan hiányzik, ha mondjuk két-három napon keresztül nem sportolok” – árulta el Tuzson Bence.



A futóverseny egyik legszebb pillanata volt, amikor a különböző kategóriák 1–3. helyezettjei – az ovisoktól egészen az idősebb korosztályok képviselőiig – a hatalmas színpadon felállított dobogón átvehették díjaikat Tuzson Bencétől, Dióssi Csabától és Lindner Ádámtól, a VSD elnökétől, a közönség ovációja és vastapsa közepette.

A sok győztes közül a 40 év feletti hölgyek 10 kilométeres távjának győztese, a szentendrei Benke Orsolya elmondta, hogy a mai sikerét sportolói múltja is megalapozta: korábban más sportágban versenyzett, de a mai napig rendszeresen edz.
„Az edzéseim nagy részét erdőben vagy aszfalton teljesítem. Idén kezdtem el versenyszerűen futni. A leghosszabb versenyem eddig 7 kilométer volt, amit Spanyolországban teljesítettem, ahol kategóriagyőztes lettem. Ez kedvet adott, így egy kicsit emeltem a távot.
– Mit jelent az ön számára a sport, a futás?
– Először is alázatot. Úgy gondolom, hogy bárki, aki részt vesz egy távon, vagy be is fejezi azt, mindenképpen tiszteletre méltó. Én egyébként adnék egy különdíjat a legidősebbnek, aki teljesíti a távot. Nagyon tetszik, hogy mindenki kap egy érmet, ez a gyerekeket különösen motiválja, így az utánpótlást is erősíti. Számomra a sport az életem része, egészen kiskorom óta szeretek mozogni és a szabad levegőn lenni.

– A család többi tagja is ilyen lelkes sportoló?
– A család többi tagja itt áll mögöttem, és generációkon át együtt indultunk ezen a versenyen, mindenki lefutotta a saját távját. Nagyon örülök, hogy ez számunkra családi programmá vált. Gratulálok a résztvevőknek és a szervezőknek, nagyszerű rendezvény volt.”
Vetési Imre
Fotó: Garai Bendegúz és KesziPress
















