A ZöldLiget – Baráti Kör Sződligetért Egyesület és a Sződligeti Civilek örömmel jelentik be a VII. Sződligeti Operagála és Kulturális Napok programját. Az immár hagyományos nyár végi kulturális eseménysorozat idén is a magas színvonalú komolyzenei élmény és a helyi értékek bemutatása köré szerveződik.
A szervezők számára az idei évben is kiemelt cél volt a hagyományok folytatása, miközben a nagyszabású operagála mellett a település múltját és kulturális örökségét bemutató programok is helyet kapnak. „Ezeket a programokat hosszabb ideje terveztük, most pedig végre megvalósítjuk őket” – mondta Ókovács Benedek, a programsorozat főszervezője. A rendezvénysorozat központi eseménye a VII. Sződligeti Operagála, amelyre augusztus 19-én, 19:30 órától kerül sor. A közönség ezúttal is kiváló művészek előadásában hallhatja az opera- és dalirodalom ismert műveit. Az est szólistái: Nánási Helga szoprán, László Boldizsár tenor, Palerdi András basszbariton. A művészeket Tóth Sámuel Csaba karmester, korrepetitor, a Magyar Állami Operaház zenekar-igazgatója kíséri zongorán. Az est fővédnöke Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke, házigazdája pedig immár hetedik alkalommal Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója lesz.
A gálát idén is gazdag kísérőprogramok egészítik ki: Augusztus 17. (hétfő), este: interaktív, vezetett helytörténeti séta Sződligeten, indulás a Főtérről. Augusztus 18. (kedd), délután: filmklub és alkotói beszélgetés az Ezerarcú Sződliget című helytörténeti dokumentumfilm kapcsán a római katolikus plébánián.
A Sződligeti Operagála az elmúlt évek során a térség egyik meghatározó kulturális eseményévé vált. A 2020-ban útjára indított kezdeményezés mára többnapos kulturális eseménnyé nőtte ki magát, amely évről évre ingyenesen kínál magas színvonalú művészeti programokat a helyi közösség és a környék érdeklődői számára. A VII. Sződligeti Operagála és Kulturális Napok szervezői a ZöldLiget – Baráti Kör Sződligetért Egyesület és a Sződligeti Civilek. A programokkal kapcsolatos részletes és folyamatosan frissülő információk a ZöldLiget hivatalos Facebook-felületén érhetők el.






