Dunakeszi

Könyvtári helyzetkép – véleményt mondtak az olvasók

A koronavírus sújtotta életünkben sok minden hiányzik, ami korábban mindennapos tevékenységünk része volt. Például az olvasást kedvelők számára hosszú ideig zárva van a DÓHSZK Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár. Lőrincz Róbert szakmai igazgatót arról kérdeztük, hogyan alkalmazkodtak ehhez a nem mindennapi helyzethez?

  • A 2020 elején kialakult világjárvány példa nélküli, sohasem látott helyzetet teremtett könyvtárunk életében, működésében – kezdte a választ az igazgató.

– A járványügyi szabályok értelmében intézményünket márciustól az olvasók nem látogathatták. Ebben az időszakban munkatársaink – többek között – a százezer kötetes állományunk részletes, gépi ellenőrzését végezték el. Mind nekünk, mind az olvasóknak nagy öröm volt a júniusi nyitás, amelyet sajnos november közepétől újabb zárva tartás követett. A járványhelyzet miatt a nagy népszerűségnek örvendő rendezvényeinket sem tarthattuk meg. Kollégáink az év végén, a könyvtári háttérmunkák mellett egyéb szociális feladatokat is végeztek. Részt vettünk a dunakeszi Auchanban tartott adománygyűjtésen, továbbá gyűjtőpontként is üzemeltünk a rászorulók megsegítését célzó programban. Több autónyi adományt gyűjtöttünk, és válogattunk szét a könyvtárban. Mindeközben bekapcsolódtunk a dunakeszi nyugdíjasok önkormányzati karácsonyi csomagjainak kiszállításába is. Ez év januárjától könyvtárosaink – különböző helyszíneken – önkormányzati feladatokat láttak el. Örvendetes hírként jelenthetem be, hogy március 1-től, a fenntartó engedélyével – részleges nyitva tartással, és szigorú egészségügyi szabályokkal – újra lehetőséget biztosítottunk a központi és a fiókkönyvtárunkban könyvek vissza hozatalára és elvitelére.

Mit jelent a könyvtár életében a részleges nyitva tartás?
– Az olvasók a könyvtár épületébe sajnos továbbra sem léphettek be. Az interneten, vagy telefonon előzetesen megrendelt könyvek átvétele, illetve az olvasóknál lévő könyvek átadása az ajtóban történt hétfőtől péntekig, 9 és 15 óra között – részletezte a módosult működést az igazgató.

– Azt, hogy mekkora igény van a könyvtári szolgáltatásokra, és mennyire ki voltak már „éhezve” az emberek a könyvkölcsönzésre, jól mutatja a nyitást követő, napi több mint 1000 kötetet meghaladó forgalmunk. Ezt a könyvmennyiséget úgy lehetne szemléletesen bemutatni, hogyha egymásra raknánk a köteteket, minden nap egy panelház kilencedik emeletéig érne a könyvoszlop teteje. Sajnos a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként március 8-án bevezetett újabb intézkedések miatt kénytelenek voltunk az ajtóban kivitelezett kölcsönzést is megszüntetni. De nagyon bízunk benne, hogy a járványhelyzet javulásával újra a teljes szolgáltatási palettánkkal tudjuk majd fogadni az olvasóinkat, akik nagyon ragaszkodnak intézményünkhöz. Ezért is hatalmas öröm számunkra, hogy a közelmúltban készített több száz fős olvasói elégedettségmérés alkalmával a válaszadók 99 % jelezte azt, hogy összességében elégedett könyvtárunkkal.

A felmérés eredményei     

Béres Magdit, a könyvtár munkatársát arra kértük, hogy röviden ismertesse az olvasói elégedettségmérés fontosabb ismérveit, eredményeit.
– Az olvasók 2020. augusztus 1. és október 20. között 442 kérdőívet töltöttek ki, ez a regisztrált mintegy 4000 könyvtárlátogató 13 %-a. A reprezentatív mintavétel során mértük – többek között – a könyvtár állapotával, berendezéseivel, könyvállománnyal, szolgáltatásokkal, könyvtárosok munkájával, programokkal, rendezvényekkel való elégedettséget, mely mindenütt pozitív értékeket mutat.

    A legmagasabb elégedettségi mutatóval rendelkező területek:

    Az elvégzett olvasói elégedettség-vizsgálat remek lehetőséget teremt arra, hogy dokumentálni tudjuk a könyvtárhasználói szokásokat, s az eredményeket elemezve korrigáljuk az esetleges hibákat, tervezzük a jövőben elvégzendő feladatokat.

    Általánosságban is kíváncsiak voltunk a könyvtár presztizsének, fennmaradásának fontosságára. A válaszadók 95 %-a nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy nincs szükség könyvtárra, az internet kiszorítja az olvasást. 94 %-uk nem gondolja úgy, hogy a papír alapú könyvek ideje leáldozott, helyükbe a digitális olvasmányok lépnek. A válaszadók 95 %-a nem ért egyet azzal, hogy a könyvtárba csak azok járnak, akiknek nincs otthon elég könyvük.

    A technika fejlődésével, az internet elérésével, az e-könyvek megjelenésével ugyan változtak az olvasói szokások, a könyvtár varázsa azonban nélkülözhetetlen azoknak, akiket nem csábított el teljesen az internet világa. Az emberek szeretik kézbe venni a könyvet, leülni vele egy csendes sarokban, illata, hangulata van, élményszerző mivolta ma is aktuális. A könyveket olvasni szeretők a drága könyvárak miatt is szívesen járnak könyvtárunkba, ahol az újdonságokhoz is hozzájuthatnak. Látogatóink döntő többsége a város egyik legfontosabb művelődési, információs központjaként tekint intézményünkre.

    Általános könyvtárügyi kérdéseinkre a válaszadók tehát szilárd megerősítését adták annak, hogy a könyvtárra –akárcsak a papír alapú könyvekre – továbbra is szükség van, a könyvtár létjogosultsága erős.

A kutatás tanulmánya elérhető a könyvtár honlapján (http://dkvk.hu/), valamint a vírushelyzet után nyomtatott formában is megtekinthető lesz a központi és a fiókkönyvtárunkban.

Katona M. István (Dunakeszi Polgár)

Fotó: archív

Még szintén érdekelheti...