Dunakeszi

Kivágják a beteg, balesetveszélyes fákat a strandon

A szakemberek felmérése szerint a dunakeszi dunai strand területén 35 beteg, veszélyes fa van, melyeket ki kell vágni, mert a területet intenzíven látogatják a városban élők – írja közösségi oldalán Dunakeszi főkertésze.

Tóth Eszter szerint a beteg fák balesetveszélyt jelnetnek a területen pihenő, sportoló emberek számára.

  • A megvizsgált egyedek tőkorhadtak, jelentős méretű a gyökérzetük csökkenése, vagy elszáradtak, vagy kiterjedt törzssérüléssel rendelkeznek, illetve egyes esetekben a törzsükön lévő repedés az augusztusi vihar óta megnövekedett, így a fa életveszélyessé vált – indokolja a fák eltávolításának okát.
  • Idén a költési időszak előtt 80 fán szakszerű, faápoló által végrehajtott ápolási munkák zajlanak a területen. Koronát stabilizálunk – azaz vezérágakat kötünk össze, odút kezelünk, száraz ágakat vágunk le, illetve a 3000-es állományból ezt a 35 veszélyesnek ítélt egyedeket kivágjuk. Márciusban pedig azokra a területekre, ahová az állomány jelenlegi sűrűsége miatt indokolt – azaz megfelelő méretű szabad terület, élettér áll rendelkezésre, ültetünk. A vízparti társulásra jellemző magyarországi honos fajokból válogatunk, azaz égereket, füzeket, mezei juhart ültetünk, a fajtagazdagság növelése érdekében – jelentette be a város főkertésze, Tóth Eszter.

Még szintén érdekelheti...